„Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és amilyen mértékkel mértek, néktek is olyannal mérnek!” (Máté 7, 1–2)
Nagyon sok bölcsesség kell a helyes ítélettételhez. Könnyen ítélünk az első látás, benyomás, érzés, információ után. Van, amikor beválik a megítélésünk, de van, amikor nagy meglepetést, pozitív vagy negatív irányú csalódást okozhat az elhamarkodott ítéletünk.
Csak a napokban hallottam egy kedves lelkésztől az alábbi példát. New York város egyik földalattijában történt. Egy állomáson felszállt a földalattira egy férfi két kisgyermekkel. A férfi helyet foglalt, magába zárkózva, vagy inkább közömbösen, bénán gubbasztva ült. A két kisfiú verekedett, egymást cibálták, a reggeli híreket olvasó utasok újságait megtépázták, ráléptek a cipőjükre, hangoskodtak, püfölték egymást. Az utasok kezdtek morgolódni, haragosan néztek a két fegyelmezetlen kis legényre. Egy nagyobb dulakodás után az egyik utas megkérdezte a velük utazó férfit, aki talán az édesapjuk: „Nem tudná ezeket a gyerekeket egy kicsit megfegyelmezni, maga nem tud hatni rájuk, hogy legalább az idegen emberek társaságában jól viselkedjenek?”
A férfi lassan felemelte a fejét, sápadt arcán könnyek peregtek és halkan csak ennyit mondott: „De, igen, tudok hatni rájuk, de most jövünk a kórházból, egy órával ezelőtt meghalt a feleségem, az ő édesanyjuk. Szenvednek, azért ilyenek, mert az édesanyjuk halála hat rájuk.”
A földalatti vonat fülkéjében csend lett. Néma nagy csend, az emberek lélegzete megállt… Minden arcon megjelent a szánalom. A kérdező utas csak ennyit mondott: „Sajnálom, nagyon sajnálom, miben segíthetek?” Az eddig néma, haragos tekintetű emberek kérdőn néztek egymásra, s az apára, aki gyászában, tragikus fájdalmában nem akarta szabályozni, fegyelmezni szenvedő árva gyermekeit, hogy az utasok jól érezzék magukat. Szenvedett és szenvedtek a kicsik is. Egymás után felálltak az emberek és ajánlották segítségüket, és részvétüket fejezték ki.
Csak ennyi… Egy órája halt meg a felesége a közeli kórházban… Nem volt ő közömbös, a kicsik sem voltak rosszak, csak szenvedtek, mint ahogyan egy kicsiny árva gyermek szíve szenvedhet.
Mennyire kell vigyázni az ítélgetésünkkel! Ezek a gyermekek nem az utasokat akarták bosszantani, nem akartak kellemetlenséget másoknak, ó, dehogy! Ezt a megmagyarázhatatlan nagy fájdalmat akarták kifejezni, valamit visszaadni belőle… De kinek?
Édesanyjuk most halt meg, édesapjukkal nem tudnak beszélni, mert szenved, talán ő is pánikban van… Így hát hadakoznak, viaskodnak mindenkivel, egymással és a világgal! Még nagyon friss az élmény, még nagyon közel van hozzájuk édesanyjuk szeretete, emléke, simogató keze… S most, amikor már nem dobog értük ez a szerető anyai szív, most már mindennek vége!
Megmagyarázhatatlan ez az állapot. Nem is kérnek magyarázatot senkitől, mert aki fontos volt eddig, a feleség, a kedves édesanya, mostantól nincs többé.
Mi minden rejtőzik egy közömbösnek tűnő arc mögött! Mennyi fájdalom szorítja ökölbe a verekedő gyermek kezét! Ki érti ezt, ki ismeri a szív indulatát, titkait? Egyedül a szíveket vizsgáló Isten. Elítélhetem-e az embereket a látszat, vagy viselkedés alapján? Mily könnyen ítélünk akkor, ha a mi mértékrendszerünkbe nem fér be az elítélt!
Milyen jó lenne megtanulni úgy szemlélni az embereket, ahogyan Jézus látta! Ő szánta őket, könyörületre indult, segítőkész volt. Hatalma volt a halál, a betegség felett, de hatalmát, erejét soha nem használta önmaga védelmére, bosszúállásra, erejének mutogatására. Segített, mert szerette a szenvedő embert.
Tanuljunk szeretni és türelmesen elviselni embertársainkat! Adjon Isten Szentlelke bölcsességet és látást, hogy vegyük észre a szenvedőket és segítsünk ott, ahol lehet!
Nem értem még önmagamat sem sokszor, hogyan érthetem meg a másik ember lelkének állapotát, érzését! Istenem, segíts, hogy érzékeny legyek mások iránt! Ne legyen közömbös a kisírt szem, a lankadt kéz, a szomorú vagy keserű arc láttán. Vegyem észre a szenvedőt. Tudjak szeretni olyan embereket is, akik nem engedik, hogy szeressék. Tudjak gyöngéden lehajolni a gyermekekhez, betegekhez és azokhoz, akik az útfélén ténferegnek. Uram, Te nem vetettél meg senkit, mindenkit elfogadtál. Add nékem Lelked érzékenységét, gyöngédségét! Szolgálni akarlak, Uram, azzal és abból, amit Tőled kapok. Őrizz meg az ítélkezéstől, bírálgatásoktól. Áldott a Te neved, örökkön örökké. Ámen!
(Morzsák 4., 2006)
Dr. Tapolyainé Bartha Gizella
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
