Könyörülj meg rajta

„Az Úr tegyen ítéletet közöttem és közötted... Legyen azért az Úr ítélőbíró, és tegyen ítéletet közöttem és közötted, és lássa meg és Ő forgassa az én ügyemet, és szabadítson meg engem kezedből.” (1Sám 24,13–16)

A fiatal Dávid, Saul király szolgálatában van. Saul halálosan féltékeny erre az áldott életű fiatalemberre.

Féltékeny, mert tudja, hogy Isten Dávidot választotta királlyá. Bosszút és gyűlöletet érez iránta. A bosszú pedig olyan vágy, ami csak akkor csendesedik le, ha megöli, halva látja Dávidot. Menekülnie kell Dávidnak, már nem először, sokszor tört életére a király.

Eljött az idő, a bosszúállás ideje... Saul szinte a Dávid kezébe kerül. Védtelen, senki nincs a királlyal, amikor a sötét barlangban, a „szükségét végző” király kabátjából levágott Dávid egy jókora darabot. Ott volt, kezében volt, senki nem volt a király mellett, senki nem védte... Ez lenne a bosszúállás ideje? Egyetlen tőrszúrással megölhetné Sault.

Sokszor megszabadult Dávid az ellenség kezéből, az Úr szabadította meg mindig. Milyen megoldás, milyen győzelem lenne, ha most megölné a királyt? Dávid szíve bízott az Úrban, és tudta, hogy minden gonoszság  megméretik egyszer, és Isten elé kerül ítéletre. Saul király oly sok gonosz dolgot művelt, lehetetlen, hogy Isten ne tudna azokról. Bizalma volt Dávidnak, hite volt az Istenben. Tudta, hogy Isten jóságos Isten, de a bűnt, a gonoszt nem tűri és megbünteti.

Kívánta, kérte, hogy Isten tegyen ítéletet. Saul nem sejtette, hogy Isten Dávid kezébe adta őt, de Dávid az Úrra várt és  megkímélte életét. Saul gyűlölettől lihegve folytatja az üldözést. S ekkor történik a csodálatos találkozás. Dávid, az üldözött, a szenvedő és ártatlan megalázza magát, lehajol a király előtt és így szól hozzá: „Miért hallgatsz az olyan ember szavaira, aki azt mondja: Imé Dávid romlásodra tör?! Imé a mai napon látták a te szemeid, hogy az Úr téged kezembe adott a barlangban, és azt mondták, hogy öljelek meg téged, de én kedvezék néked és ezt mondám: Nem emelem fel kezemet az én uram ellen, mert az Úrnak felkentje ő. Nézd felsőruhádnak szárnyát kezemben, mert amikor levágtam, nem öltelek meg téged! Tudd meg, hogy nincs az én kezemben gonoszság és nem vétkeztem ellened, de te mégis az életem után leselkedel, hogy elveszítsed azt.

De tegyen ítéletet közöttem és közötted és álljon bosszút az Úr érettem rajtad, de az én kezem nem lesz ellened... Legyen azért az Úr ítélőbíró és tegyen ítéletet közöttem és közötted, és lássa meg, és Ő forgassa az én ügyemet, és szabadítson meg engem kezedből.”(1Sám 24, 10–16)

A mi Megváltónk nem állt bosszút ellenségein, azokon, akik megkorbácsolták, leköpték, megalázták és csúfolták, akik gyógyító, áldó, szent kezét a keresztre szögezték.

Hányszor szeretnék igazságot! Ó, hányszor szorul ökölbe a kezem! Hányszor perlekedek az igazamért, hányszor nem tudok aludni, mert bosszant a hamisság, a zsiványság, az ámítás, a csalás, amit látok, és amit a bőrömön tapasztalok!...

Nem állhatok bosszút! Ha hiszem, hogy Isten ismeri, látja életemet, gondja van rám és szeret, akkor hinnem kell azt is, hogy Ő igazságos, és az Ő ítélete jobb, mint amit én tehetek. Milyen nehéz leereszteni a felemelt kezet, lazítani az összeszorult öklömet, milyen nehéz kitisztítani gondolataimat, lecsendesíteni indulataimat!...
Képtelenség! Magamtól, magamnak ezt nem tehetem. Segítségre, erőre, biztonságra van szükségem. Igazam van, de nem tehetek semmit igazamért, jogomért, nem hozhatok ítéletet és nem hajthatok végre ítéletet. Pedig  jólesne!

Mit tehetek? Istent hívhatom segítségül. Nem átkozódom, de kérem, hogy ítélje meg ügyemet Isten! S Ő jön, és igazságot szolgáltat. Isten türelmes és szerető Isten, de nem  engedi, hogy a bűn diadalmaskodjon az Ő gyermekei felett.

A bűnös, az ellenség úgy érzi, hogy gyávák vagyunk és védtelenek. Kezében tarthat, s kedvére gyötörhet, de nem! Isten megígérte, hogy oltalmunk és védelmünkre jön a nyomorúság idején, csak hívjuk, kérjük az Ő segítségét. S Ő jött Dávid életében is, de jött számtalanszor az én életemben is.

Félelmetes meglátni, ha Isten ítél! Rettenetes lenne, ha én forralnék, terveznék bosszút ellenségem ellen! A bosszú megölne engem hamarabb, mint  a rosszakarómat. Csendesedve békességet találtam az Úrban, Szent Lelke megvigasztalt és Ő, az Úr  cselekedett. A szívem akkor talált a leghamarabb békességet, ha megtanultam imádkozni ellenségemért. Az imám rövid: „Uram, én nem tudom mit, hogyan  kérjek, de azt kérem, hogy könyörülj meg „rajta” és áldd meg őt. Áldd meg, hogy megtérésre jusson. Ámen.”

Nem kell segítenem, súgnom Istennek, hogy mit tegyen, és mikor tegye... Ha áldást kérek ellenségemre, lassan megnyugszik, elcsendesedik az én szívem. Mi több kell még? Az ellenség felett pedig rendelkezzen az Úr. Az Ő szeme elől senki nem tud elbújni, vagy elmenekülni. De arra nagyon kell vigyázni, hogy átkot soha ne mondjunk, rosszat mi ne kívánjunk senkire. A mi drága Úr Jézusunk is kegyelmet és megbocsátást kért az Atyától ellenségeire, gyilkosaira a kereszten.

(Morzsák 4, 2006)

Dr. Tapolyainé Bartha Gizella