Ukrajna bemutatta legújabb fegyverét, amely 1600 kilométerre juttatja 120 kilogrammos robbanótöltetét. Illusztráció. Forrás: X.com
Ukrajna bemutatta legújabb fegyverét, amely 1600 kilométerre juttatja 120 kilogrammos robbanótöltetét. Illusztráció. Forrás: X.com
 / Közélet

Egy nagy hatótávolságú, fegyveres drón fejlesztését jelentette be Ukrajna, amely már tömeggyártásban van, és stratégiai célpontok elérésére is alkalmas – közölte egy hivatalos eseményen az ukrán védelmi ipar képviselete.

A FP-1 névre keresztelt pilóta nélküli eszközt egy megemlékezés keretében mutatták be. A rendszer akár 1600 kilométeres távolságot is képes megtenni, miközben akár 120 kilogrammnyi robbanótöltetet is szállíthat

– írja az Interesting Engineering.

A terhelés arányában a drón hatótávolsága változtatható – kisebb töltettel akár még nagyobb távolság is elérhető.

A fejlesztés részleteiről Anna Hvozdiar, a stratégiai iparért felelős tárca helyettes vezetője számolt be. Elmondása szerint az FP-1 már sorozatgyártásban készül, és több partner is érdeklődik iránta. Hangsúlyozta, hogy az eszköz teljes egészében ukrán tervezésű, és gyors ütemben sikerült ipari méretekben előállítani.

A drónrendszer illeszkedik az ukrán állami célkitűzésekhez:

Volodimir Zelenszkij elnök még tavaly jelezte, hogy a 2025-ös év végéig legalább 30 ezer nagy hatótávolságú drón legyártását tervezik.

A hosszú távra fejlesztett FP-1 olyan célpontok elérésére is alkalmas, amelyek eddig kívül estek Ukrajna támadó eszközeinek hatósugarán. Ide tartoznak a megszállt Krím területén lévő bázisok, a Donbasz régió, valamint oroszországi logisztikai infrastruktúrák is.

Az új típus további előnye, hogy moduláris felépítésű, és kereskedelemben elérhető alkatrészekből épül fel, ami jelentősen csökkenti az előállítási költségeket. Az ukrán hadsereg egyre gyakrabban használ drónokat megfigyelési, felderítési, de egyre inkább támadó műveletekhez is – mutatott rá több szakértő - közölte a hirado.hu.


 


 

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel Fotó: AFP

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.

Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.