Bár a lapok szinte csak mínuszos hírekben hozták hétfőn, hogy az Európai Unió két legerősebb államának vezetői találkoznak Berlinben, jelképes értékű, hová vezet az újraválasztása után szombaton hivatalába újra beiktatott francia államfő első útja. A France24.com-on is megszólaló egyik francia politikus szerint Európa függetlensége a kulcsszó, ami a két államot összeköti.
Emmanuel Macron francia elnök hétfőn Berlinbe utazik, hogy találkozzon Olaf Scholz német kancellárral – jelentette be az Elysée-palota, melyet a Hirado idéz.
A francia államfő a nap folyamán részt vesz a május 9-i Európa-napon Strasbourgban, ezután találkozik a német kancellárral. (Robert Schuman luxemburgi születésű német–francia kereszténydemokrata politikus 1950. május 9-i nyilatkozata jelentette a közösségi Európa létrejöttéhez vezető első lépést, az Európai Szén- és Acélközösség létrehozását; 1985 óta minden évben május 9-én ünneplik az Európa-napot – a szerk.)
Macron a közelmúltban történt újraválasztása után – két nappal beiktatását követően –
első külföldi útján látogat a német fővárosba, a Párizsban és Berlinben kialakult hagyományoknak megfelelően.
Tavaly decemberben ugyanis a frissen fölesküdött Scholz járt Párizsban, szintén két nappal németországi beiktatása után – emlékeztetett a Politico.
A május 9-i látogatás során Macron és Scholz megvitatja az ukrajnai helyzetet, valamint az európai szuverenitás kérdéseit.
„A megbeszélés különösen a védelmi és energiakérdésekre összpontosít” – áll az Élysée közleményében, miközben az Európai Unió körüli országok mérlegelik az Európai Bizottság Oroszország elleni hatodik szankciócsomagjának tervét – értesült a brüsszeli lap.
Ki vezeti Európát?
A France24.com szerkesztői is kiemelték: az ukrajnai háború fényében különös hangsúlyt kap a francia–német biztonsági együttműködés, míg „Macron újraválasztása az ukrajnai háború közepén új fejezetet nyit a francia–német együttműködés történetében.”
Hans Stark, a Francia Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének francia–német kapcsolatokkal foglalkozó tanácsadója a francia híroldal vitafórumán kiemelte: ha Emmanuel Macron a júniusi parlamenti választásokon is meg tudja őrizni többségét, rendkívül erős felhatalmazással jelenhet meg az európai színtéren.
Most Berlinbe mindenképpen egy komoly tapasztalatokkal rendelkező európai vezető érkezik – ez nem mondható el német kollégájáról, hangoztatta Stark, aki viszont kérdésre válaszolva ódzkodott attól, hogy Macront lehetne-e Európa „vezetőjeként” megnevezni. Európa motorja valóban ez a két ország lehet, de ez szoros, komoly együttműködést kíván – tette hozzá. A vita résztvevői erősen megosztottak voltak abban a kérdésben, hogy lehet-e egyetlen országot megnevezni most Európa vezetőjeként.
Párizs kevéssé érintett
Sabine Thillaye, a Demokratikus Mozgalom képviselője (Mouvement démocrate, Macron mozgalmát támogató centrista párt) úgy vélte: Európa függetlensége az egyik kulcsszó, ami a két országot összeköti.
A francia parlament európai ügyek bizottságának elnöki tisztét is betöltő politikus úgy vélte, ennek különös jelentősége van a jelenlegi háborús helyzetben. Úgy vélte: e két ország Ukrajna-politikája meghatározhatja a háború sorsát, a probléma európai kezelését is. Így tehát határozott, jól definiálható, közös Ukrajna-politikát kell ennek a két államnak kialakítania.
Julien Théron, a Sciences-Po oktatója a Párizs–Berlin-tengelyről úgy vélte, az ukrán háború megítélésében, a helyzet kezelésben különbséget jelent, hogy Párizs kevéssé érintett ebben a konfliktusban.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.