Biden és Macron haladéktalanul részletesen meg akarja vitatni az ukrajnai konfliktust

MTI

Emmanuel Macron francia államfő Joe Biden amerikai elnökkel folytatott hétfői telefonbeszélgetésében egyetértett abban, hogy haladéktalanul további részleteiben megvitassák a globális kihívásokat, ideértve az ukrajnai háborút – közölte a francia elnöki hivatalra hivatkozva az MTI.

Hirdetés

A tájékoztatás szerint Biden a beszélgetés során gratulált múlt vasárnap újraválasztott francia hivatali partnerének.

A két politikus megállapodott a jelentősebb globális kihívásokkal kapcsolatos párbeszéd felélénkítésében,

különös tekintettel az ukrajnai háborúval kapcsolatos olyan kérdésekre, mint az élelmiszerellátás biztosítása.

A Fehér Ház közleményében arról számolt be, hogy Biden jelezte készségét a szoros együttműködés folytatására Marconnal a kölcsönösen fontosnak tartott globális ügyekben.

„Örvendek a francia választási eredménynek” – jelentette ki Biden, aki Párizst Washington kulcsfontosságú partnerének nevezte a globális kihívások kezelésében.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter már vasárnap gratulált Macronnak,

hangsúlyozva az amerikai-francia „hosszantartó, szilárd szövetség és barátság” megerősítésének szándékát.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.