A bucsai mészárlás napvilágra kerülése óta megrekedt a párbeszéd Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – mondta el Emmanuel Macron francia elnök hétfőn.
„A Bucsában és más városokban felfedezett vérengzések óta a háború más fordulatot vett, ezért azóta nem beszéltem közvetlenül Putyinnal, de nem zárom ki, hogy a jövőben megteszem” – mondta Macron a France 5 tévécsatornának, írja az MTI.
Oroszország tagadta a civilek kivégzésére vonatkozó vádakat, azt állítva,
hogy azok célja az orosz hadsereg lejáratása.
Arra a kérdésre, hogy miért nem követte más európai vezetők példáját, és utazott el az ukrán fővárosba, Kijevbe, Macron azt mondta: látogatása üres gesztus lett volna.
„Visszamegyek Kijevbe, de azért fogok odamenni, hogy valami hasznosat vigyek magammal” – szögezte le a francia elnök, aki körülbelül negyvenszer beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a háború kezdete, február 24-e óta.
„Ha elmegyek Kijevbe, akkor az azért lesz, hogy változást vigyek” – hangsúlyozta.
Az ukrán vezérkar hétfőn közölte: Oroszország megindította kelet-ukrajnai offenzíváját. A helyi hatóságok szerint legalább nyolc civil vesztette életét a nap folyamán orosz támadásokban Donyeckben és Luhanszkban.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.