Putyin és Zelenszkij találkozója kizárólag írásbeli megállapodás után lehetséges

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője vasárnap kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán államfő személyes találkozóját írásbeli megegyezésnek kell megelőznie – adta hírül a TASZSZ orosz hírügynökségre hivatkozva a Hirado.

Hirdetés

Peszkov ezzel arra célzott, hogy Ukrajna korábban nem minden alkalommal teljesítette a kötelezettségeit „bizonyos ügyekben”.

Azt azonban, hogy pontosan milyen ügyekről volt szó, a szóvivő nem részletezte.

„Vlagyimir Putyin sosem utasította el az ukrán elnökkel való személyes egyeztetés lehetőségét. Ahhoz azonban, hogy ez a találkozó megvalósulhasson, feltétlenül szükséges, hogy a két ország delegációja megbízzon egymásban. Korábban már volt rossz tapasztalatunk Ukrajnával, azt nem felejtjük el, és ennek megfelelően fogunk cselekedni” – hangsúlyozta Peszkov.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.