MTI

 / Közélet

Kisida Fumio japán miniszterelnök keddi ukrajnai látogatása során felkereste a Kijev megyei Bucsát, azt a települést, amelyben kijevi vádak szerint orosz katonák számos súlyos atrocitást követtek el a helyi lakosok ellen az Ukrajna elleni támadás kezdetén.

Hirdetés

"A világ megdöbbent, amikor egy éve ártatlan civileket gyilkoltak meg Bucsában. Látván ezt a helyet, valóban nagy haragot érzek emiatt az atrocitás miatt"

 - idézte az Ukrajinszka Pravda hírportál a Reuters beszámolója alapján Kisidát. A miniszterelnök koszorút helyezett el Bucsában a helyi templomnál, majd egyperces néma csenddel és meghajlással tisztelgett a halottak emléke előtt.

A japán kormányfő kedd reggel érkezett Kijevbe, ahol találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Látogatásának célja, hogy "kifejezze tiszteletét az ukrán nép bátorsága és türelme iránt, amely Zelenszkij elnök vezetésével kiáll hazája védelméért, és hogy Japán és a G7-országok vezetőjeként szolidaritásáról és rendületlen támogatásáról biztosítsa Ukrajnát" - írta a japán külügyminisztérium közleményében, amelyben a miniszterelnök kijevi útját bejelentette.

Hirdetés

Az ukrán elnök a japán miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követő sajtótájékoztatón bejelentette, hogy elfogadta Kisida felkérését, 

és videoösszeköttetés útján részt vesz a G7-csoport májusi hirosimai csúcstalálkozóján. 

Zelenszkij és Kisida nyilatkozatot írtak alá a két ország különleges globális partnerségéről. 

"Ez a dokumentum tükrözi azokat az értékeket, amelyeket védünk, és a még megvalósulásra váró törekvéseinket" 

- mondta az Interfax-Ukrajina hírügynökség jelentése szerint a japán miniszterelnök a dokumentum aláírása után.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.