Ukrajna nem szegte meg a minszki megállapodásokat, amikor török Bayraktar drónokat vetette be Donbászon, közölte Dmitro Kuleba Ukrajna külügyminisztere Ignazio Cassis svájci kollégájával tartott tájékoztatóján, számolt be a Jevropejszka Pravda-ra hivatkozva a Karpat.in.ua.
„Először is Ukrajna nem szegett meg semmit.
Másodszor, az EBESZ-szel közös Koordinációs és Ellenőrző Központon keresztül megtettük a szükséges kommunikációs eljárásokat, hogy gyakorolhassuk az önvédelem jogát” – mondta Kuleba.
Kihangsúlyozta: Ukrajna partnereinek elsősorban amiatt kellene aggódniuk, hogy a drón által megsemmisített tarack, amelyet a minszki megállapodások tiltanak, a megengedettnél jóval közelebb volt elhelyezve.
„Valamilyen oknál fogva, amikor egy tarackot a demarkációs vonal közelébe tolnak, állásainkat ágyúzzák, katonáinkat pedig megölik, ez a tény megfelelő értékelés nélkül marad. Kommunikálunk német kollégáinkkal, nincs kétségünk afelől, hogy továbbra is elvi támogatói a békés rendezésnek, de minden értékelést a helyzet teljes kontextusának figyelembevételével kell elkészíteni, csak akkor lehet objektív, és lehetővé teszi a célközönség számára, hogy helyesen érzékelje a helyzetet” – tette hozzá a miniszter.
Emlékeztetőül, Németország külügyminisztériuma kijelentette, aggodalomra ad okot a tűzszünet megsértése számának növekedése Kelet-Ukrajnában,
valamint az is, hogy a konfliktus mindkét fele drónt használ.
Andrij Melnyik, Ukrajna németországi nagykövete kategorikusan visszautasította a német külügyminisztérium aggályait a Bayraktar drón donbászi alkalmazása kapcsán. A francia külügyminisztérium aggodalmának adott hangot a donbászi harcok intenzitásának fokozódása és az ukrán fegyveres erők Bayraktar drón bevetésével kapcsolatos információk kapcsán.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.