Az Európai Unió országainak védelmi miniszterei a prágai találkozójukon megállapodtak az ukrán hadsereg közös kiképzésének megszervezéséről, és Josep Borrell, az EU biztonság- és külpolitikai főképviselője zöld jelzést adott a missziónak – számolt be kedden az rbc.ua hírportál a Reuters hírügynökségre hivatkozva, írja a Karpat.in.ua.
A jelentés szerint Borrell elmondta, hogy a fronton még mindig nagyon rossz a helyzet.
„Ukrajnának szüksége van a támogatásunkra, és mi továbbra is támogatni fogjuk” – ígérte meg.
Az EU biztonság- és külpolitikai főképviselőjének közlése szerint az augusztus 30-i prágai találkozón általános politikai megállapodás születik a kiképzőmisszióról.
„Remélem, hogy politikai zöld utat kapunk ehhez a küldetéshez” – tette hozzá Josep Borrell.
A főképviselő Prágában nyilatkozott néhány órával azelőtt, hogy a külügyminiszterek megbeszélésekbe kezdtek a cseh fővárosban,
hogy megvitassák a különböző kérdéseket, köztük az orosz turisták esetleges kitiltását az Európai Unióból.
Több EU-tagország már egy ideje folytatja az ukrán csapatok kiképzését, főleg olyan fegyverek használatát illetően, amelyeket a nyugati országok szállítanak Ukrajnának, hogy segítsék az orosz invázió elleni küzdelemben.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke