Levonta a tanulságot a közelmúlt válságaiból az Európai Tanács elnöke

MTI

A közelmúlt nemzetközi válságainak egyik tanulsága az, hogy az Európai Uniónak növelnie kell képességét az önálló cselekvésre, hogy hatékonyabb lehessen a nemzetközi politikai színtéren – állapította meg Charles Michel, az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnöke kedd éjjel, miután véget ért az uniós tagállamok vezetőinek munkavacsorája a szlovéniai Brdóban.

Hirdetés

Az állam- és kormányfők egyebek között az afganisztáni kivonulás következményeiről, az amerikai–brit–ausztrál háromoldalú biztonsági és védelmi megállapodás hatásairól, a Kínára vonatkozó uniós politikáról és az emelkedő energiaárakról tárgyaltak, de más témákat is érintettek, köztük a koronavírus-járványt - írja az MTI.

Michel az értekezlet után hangoztatta, hogy az EU továbbra is együtt kíván működni stratégiai szövetségeseivel, a NATO-t tekinti a nemzetközi biztonság fő oszlopának, de dolgozni kíván azon is,

hogy megerősítse saját ellenálló képességét egyebek között azzal, hogy csökkenti függését másoktól.

Ez gazdasági erejének és védelmi-biztonsági képességeinek növelésére egyaránt vonatkozik – emelte ki a kormányfői EU-tanács elnöke, hozzátéve, hogy továbbra is kulcsfontosságú az uniós egység megőrzése.

Charles Michel rámutatott arra is, hogy egy folyamat kezdődött el, ezen kérdések egy részéről már a bő két hét múlva Brüsszelben megrendezendő következő csúcstalálkozón folytatják a tárgyalást, de gyakorlatilag valamennyi ügy napirendre kerül a következő hónapokban.

Dolgozni fognak azon is, hogy a jövő nyári NATO-csúcstalálkozóig új közös politikai nyilatkozatot állítsanak össze az észak-atlanti szövetséggel – emelte ki.

A munkavacsora után nyilatkozva Mark Rutte holland miniszterelnök elmondta, hogy a megbeszélésen a migráció növekedése miatti aggodalmakról is szó volt,

egyebek között az afganisztáni helyzet kapcsán.

Közlése szerint egyetértettek abban, hogy ezt a témát is napirenden tartják az elkövetkező hónapokban.

Az uniós tagállamok vezetői szerdán a nyugat-balkáni térségből érkezett kollégáikkal tartanak csúcstalálkozót, amelynek fő témája a további EU-bővítés. Az előzetes közlések szerint a tárgyaláson megerősítik a térség országainak „európai perspektíváját”, komoly előrelépésként értékelhető bejelentést azonban nem valószínűsítenek.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Megrendítő búcsúztatás Munkácson: a 95. dandár katonáját 568 napig eltűntként tartották nyilván. Fotó: Munkácsi Városi Tanács

Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.

A rendőrök a jármű kerekeire célozva állították meg az agresszív sofőrt. Videórészlet

A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.

Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.

Orosz–ukrán háború: Több ukrán régióban maradtak áram nélkül az orosz csapás után (Fotó: AFP)

Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.

Harci drón. Illusztráció. Fotó: Internet

Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.