Ihor Zsovkva szerint Ukrajna arra kéri az Európai Bizottságot, hogy „gyorsan dolgozzon”, ahogy Ukrajna is teszi.
Ukrajna Európai Unióhoz való csatlakozásának eljárása bizonyos szakaszokat foglal magában, ezért nem lehet konkrét végső dátumot megnevezni
– közölte Ihor Zsovkva, Ukrajna Elnöki Hivatalának vezető-helyettese egy TV adásban.
Az RBC-Ukraine szerint a tisztviselő megjegyezte, hogy Ukrajna most ezeken a szakaszokon megy keresztül.
Kijev már benyújtotta az európai uniós tagjelölti státusz megszerzéséhez szükséges kérdőív két részét.
"Mindegyik ország az Európai Unióhoz való csatlakozás során egy belépési eljáráson megy át. A kormány méltósággal végezte a munkáját. Ukrajna elnöke átadta a második jelentős részt... Most az Európai Bizottság oldalán van a labda – időre van szükségük” – mondta Zsovkva.
Az elnöki hivatal helyettes vezetője hozzátette: az ukrán fél május végéig szab határidőt, és arra kéri az Európai Bizottságot, hogy „gyorsan dolgozzon”, ahogy hazánk is teszi.
"A következő – a jelölt státusza az Európai Tanács ülésén, amire júniusban számítunk.
Aztán majd beszélünk, mert a továbbiakban kezdődnek a tárgyalások. És most senki sem tudja megmondani, hogy melyik napon, hónapban vagy évben, mert még el sem kezdtük a tárgyalásokat” – hangsúlyozta.
Zsovkva hozzátette: ma már egyetlen állam sem ellenzi Ukrajna európai integrációját.
Emlékeztetett arra, hogy a Bundestag elnöke, Bärbel Bas reményét fejezte ki, hogy Ukrajna európai uniós csatlakozásának folyamata „nem fog egy évtizedig tartani”, Annalena Baerbock, a német külügyminiszter pedig azt mondta, hogy Berlin ragaszkodik Ukrajna teljes jogú EU-tagságához.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.