Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Orosz támadások miatt teljesen áram nélkül maradt Csernyihiv és a megye nagy része.
A háborús stressz, a poszttraumás zavarok, valamint az alkohol- és egyéb függőségek növelik a családon belüli erőszak kockázatát.
Az elnök véleménye szerint az Európai Uniónak biztosítania kell Ukrajna számára a pénzügyi támogatást.
Új közös projektekről tárgyal más európai partnerekkel is.
Az ukrán erők FPV-drónnal lelőttek egy orosz Ka-52-es helikoptert a Donyeck megyei Pokrovszknál.
Mindkét fél részéről rugalmasságra van szükség.
Miközben a világ figyelme az iráni eseményekre összpontosul, az oroszok a tavaszi hadjáratot készítik elő.
Az orosz hadsereg a régió 34 településére mért csapást.
Zelenszkij szerint Ukrajna számára a háborúban az emberi életek védelme a legfontosabb, még a területeknél is előrébb van.
Az előzetes adatok szerint a légvédelem 133 drónt hatástalanított.
A felek készen állnak a tárgyalások folytatására, miután az egyeztetések egy időre megszakadtak.
Március 20-tól üzemanyag-pénzvisszatérítési (cashback) program indult Ukrajnában. Mutatjuk, hogyan kaphatsz vissza akár 15%-ot a tankolás után és mikor érkezik meg a pénz.
Ukrajna és polgárainak jövője az Európai Unióban van - jelentették ki a dokumentum elfogadását támogató uniós tagállami vezetők.
Az EU technikai támogatást és finanszírozást ajánlott Ukrajnának a Barátság olajvezeték helyreállítására.
Meggyengülhet a Krím légvédelmi pajzsa.
A kislány édesanyja tudatosan adta át saját gyermekét a bántalmazó kezébe, amiért szintén 15 év szabadságvesztést kapott.
Jelentős drágulás jöhet az ukrán üzemanyagpiacon: a dízel ára akár 90 hrivnyára is emelkedhet.
Igazoltatás közben nyitott tüzet egy férfi a rendőrökre Szlavjanszkban, az elkövető elmenekült.
Egy kéthónapos csecsemő halála ügyében őrizetbe vettek egy házaspárt Vinnyica megyében.
A sérült infrastruktúra és a csökkenő termelés miatt újra korlátozzák az áramellátást Ukrajnában.
A támadás következtében anyagi károk keletkeztek.
Az idei nyári időszámításra március 29-én, vasárnap éjjel kerül sor.
A színész ugyanis már a háború kezdete óta az egyik legnagyobb támogatója Ukrajnának és Volodimir Zelenszkijnek.
A becsapódások helyszínén tüzek ütöttek ki.
Ezzel a háború kezdete óta nyújtott segély eléri a 4 milliárd eurót.
A támadásban az eddigi információk szerint nyolcan sérültek meg, köztük két gyerek.
Ukrajnában a jövő héttől a benzinkutakon is kaphatók lesznek vény nélküli gyógyszerek – már több tucat engedélyt kiadtak.
A The New York Times újságírója lehetőséget kapott arra, hogy egy teljes napot töltsön Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
A vállalkozások és a lakosság adóinak emeléséről van szó.
A Trump-adminisztráció továbbra is tárgyalásokat folytat Oroszországgal az ukrajnai béke megteremtése érdekében.