Az iráni rakéták már több ezer kilométert képesek repülni, és elméletileg Ukrajnát is elérhetik.
Szakértők és a volt védelmi miniszter figyelmeztették a brit kormányt, hogy vizsgálják felül az ország „szánalmasan gyenge” rakétavédelmi képességeit.
A rakétacsapás következtében civil lakosok is megsérültek meg, de a pontos számot nem közöltek.
Egy becsapódó rakéta, vagy rakétaszilánk megölt egy 30 éves izraeli férfit a libanoni határ közelében, a Földközi-tenger partján fekvő Naharia nevű városban.
Legkevesebb harmincan meghaltak szerdára virradóan egy lakóházat ért izraeli légicsapásban a Libanon középső részén fekvő Bardzsa városban.
Rakétatámadás érte csütörtökön Libanonból Metulla észak-izraeli települést és környékét, öt ember életét vesztette, egy pedig életveszélyesen megsebesült.
Az orosz hadsereg egy rakétával és 62 drónnal támadta Ukrajnát szerdára virradóra.
Az öt halott mellett tizenkilenc katona megsebesült az éjszakai harcokban Dél-Libanonban a közlemény szerint.
Az izraeli légierő újabb légicsapásokat mért az Iránból támogatott Hezbollah síita szervezet infrastruktúrájára Bejrútban, de nem támadta a legnagyobb libanoni kórházat.
A Hezbollah jelentkezett a támadás elkövetőjeként, azt állítva, hogy egy Cfát melletti izraeli katonai létesítményt vettek célba.
Az izraeli hadsereg közlése szerint a Hezbollah tucatnyi rakétát és több drónt lőtt ki Észak-Izraelre szombaton, egy embert megölve.
Két rakétával és 66 drónnal támadta Ukrajnát péntekre virradóra az orosz hadsereg, az ukrán légvédelem 29 drónt lelőtt.
Az IDF három fronton harcol: a Gázai övezetben, Libanonban és Ciszjordániában, ahol megölték az Iszlám Dzsihád egyik parancsnokát.
A támadáshoz állítólag egy Neptun rakétát használtak az ukránok, ez a modern Ukrajna első saját fejlesztésű nagy hatótávolságú rakétarendszere.
Az izraeli hadsereg (IDF) folytatja a kétfrontos háborút Libanonban az Iránból támogatott síita Hezbollah milícia és a Gázai övezetben az iszlamista Hamász terrorszervezet ellen.
Az orosz hadsereg 22 drónnal és három rakétával támadta Ukrajnát szerdára virradóra.
Izraeli légicsapásban találat ért egy lakóházat Damaszkuszban kedden, a támadásban legalább hét polgári személy meghalt, 11 megsebesült.
Egy orosz ballisztikus rakéta egy palaui zászló alatt közlekedő teherhajót talált el Odessza kikötőjében, egy ukrán állampolgár meghalt, öt külföldi megsérült.
Hétfő este megölték Bejrútban a Hezbollah logisztikai főnökét, Szuhail Husszein Husszeinit – tudatta az izraeli hadsereg (IDF) kedd reggel.
Az október 7-i terrortámadás első évfordulóján is folytatódtak az izraeli légicsapások Libanonban.
A Hamász terrortámadásának egyéves évfordulóján sem csitultak a harcok a Közel-Keleten hétfőre virradó éjjel.
Az izraeli hadsereg (IDF) pénteken bejelentette, hogy a dél-libanoni korlátozott hadműveletekben eddig a Hezbollah terrorszervezet kétszázötven harcosát ölték meg.
Pénteken is légiriadók ébresztették az Izrael északi részén élőket, Haifát és környékét, s a délebbi Saron-vidéket is támadták Libanonból az Irán támogatta libanoni síita Hezbollah fegyveresei.
Segítsenek lelőni az Ukrajnára támadó orosz rakétákat.
A Hezbollah libanoni síita milícia újabb rakétatámadásai érték Észak-Izraelt az izraeli hadsereg (IDF) libanoni szárazföldi hadműveletének második napján, szerdán is.
Telefonon konzultált több európai hivatali kollégájával Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter közvetlenül azután, hogy országa kedd este több száz rakétával támadta Izraelt.
Miután Izrael szárazföldi offenzívát indított hétfőn Libanon ellen, Irán nagyszabású rakétatámadással válaszolt Izrael lépésére kedden kora este.
Délelőtt Libanonból több hullámban rakétákat és drónokat indított Izraelbe a Hezbollah milíciája.
Egy halálos áldozata volt csütörtökre virradó éjszaka Odesszában az orosz erők Ukrajna elleni légicsapásainak, amelyek több megyében kárt tettek az alapvető infrastruktúrában.
Szerda reggel a Dávid parittyája nevű légvédelmi rendszer elfogott egy, Izrael középső részére irányzott libanoni rakétát.