Két rakétával és 66 drónnal támadta Ukrajnát péntekre virradóra az orosz hadsereg, az ukrán légvédelem 29 drónt lelőtt, legalább négy civil életét vesztette, többen megsebesültek, és néhányan a romok alatt rekedtek – közölte pénteken az ukrán légierő és a katonai közigazgatás.
A Telegramon közzétett jelentés szerint az orosz hadsereg egy Iszkander-M típusú ballisztikus rakétát lőtt ki a megszállt Krím félszigetről, valamint egy H-31P irányított rakétát a Fekete-tenger feletti légtérből ukrajnai célpontokra. Ezenkívül 66 csapásmérő drónt indítottak az oroszországi Kurszk térségéből Ukrajna légterébe.
Az ukrán légvédelemnek 29 drónt sikerült lelőnie Kijev, Cserkaszi, Vinnyica, Szumi, Poltava, Dnyipropetrovszk, Harkiv, Csernyihiv és Zsitomir megye légterében.
Ukrajna különböző régióiban további 31 drón útját nem sikerült nyomon követni, két drón pedig visszatért az orosz légtérbe. A jelentés közzétételének időpontjában, közép-európai idő szerint 10 órakor négy drón továbbra is Ukrajna légterében tartózkodott – áll a jelentésben.
Odessza megyében az orosz légitámadás következtében megsemmisült egy kétszintes épület, amelyben civilek éltek és dolgoztak – adta hírül Oleh Kiper, az odesszai katonai közigazgatás vezetője pénteken. Négy ember, köztük egy kiskorú életét vesztette, kilenc embert kórházba kellett szállítani, négyük állapota súlyos. Többen a romok alatt rekedtek.
A kijevi régió elleni dróntámadás csaknem nyolc órán át tartott, a légvédelem az összes drónt megsemmisítette – közölte Ruszlan Kravcsenko, a Kijev megyei katonai közigazgatás vezetője. A roncsok lakatlan területre zuhantak, személyi sérülés nem történt, károk nem keletkeztek.
Az ukrán légvédelem közlése szerint a légiveszély nem múlt el.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.