Hivatalosan is megerősítették a nagybocskói származású Valentin Bazsura halálhírét. A katonát csaknem másfél évig eltűntként tartották nyilván.
Most mindenkinek a maga feladatát kell végeznie.
Az ukrán hadsereg F-16-osokon szolgáló pilótái számára alakítanak ki nemzetközi kiképzőközpontot.
Közölte Oleh Szinyehubov, a régió kormányzója.
Több mint 300 ezer katonát veszített Moszkva.
Egyperces néma csenddel emlékeztek meg a hősökről.
Ez a védekezés ideje, a harcé, amelytől az állam és a népe sorsa függ.
Kijelentette, hogy senki sem menekül meg a felelősségre vonástól.
Ajándékcsomagban lépett működésbe egy ismeretlen robbanószerkezet.
Mikita kormányzó köszönetet mondott a folyamatos támogatásért.
Ő az első roma nemzetiségű elhunyt harcos a kistérségben.
Szerinte az ukrán hadsereg még mindig motiváltabb, mint az oroszok.
Zelenszkij törvénytervezeteket terjesztett be.
A holland statisztikai hivatal szerint
Öt sérültet kórházba szállítottak.
Háromnapos gyászt hirdettek Kárpátalján.
Akár amerikai katonák is belesodródhatnak egy szélesebb európai konfliktusba Oroszországgal.
„Ezt a tragédiát el lehetett volna kerülni” – szögezték le.
Az orosz haditengerészet egyik új hajóját sikerült megsemmisítenie Ukrajnának rakétatámadással az orosz megszállás alatt álló Krím félszigeten.
Hosszú idő után ismét élettel telt meg Beregszász főtere.
Kárpátalján háromnapos gyászt hirdettek a 128. különálló hegyi rohamdandár elesett katonáinak emlékére.
Dicsérte Ukrajna előrehaladását az integráció terén.
A tárgyalások fő feltétele az orosz csapatok kivonása Ukrajna területéről.
Zelenszkij még nem döntött!