Négy héten keresztül ismerkedhetnek a helyiek a magyar tudomány kimagasló képviselőinek történetével.
Megkezdődött a XXV. téli olimpia.
A tanfolyamra összesen 1823 érdeklődő regisztrált.
Kedden nyílt meg 78. cannes-i filmfesztivál, amelyre a filmes világ nagy részét felvonultatták, Robert De Nirótól és Leonardo DiCaprión át a neves filmrendezőig, Quentin Tarantinoig.
A cselgáncsozó Teddy Riner és az atléta Marie-José Pérec gyújtotta meg a párizsi ötkarikás játékok lángját az Tuileriák kertjében, ahol augusztus 11-ig, a záróünnepség végéig lobog majd egy hőlégballon aljában.
Három évtizede, 1994 elejétől jelenik meg rendszeresen a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) gyermeklapja, az Irka.
Ennek az 1920-as évek elején épült háznak – melynek lakói szorgalmas, módosabb emberek voltak – lelke van, fogalmazott Jakab Erika
Olyan objektumot álmodtak és valósítottak meg, amelyik a kárpátaljai néphagyományok élő interaktív közvetítője.
A tehetséggondozó program célja a tehetséges gyerekek felkarolása, segítése az esélyegyenlőség jegyében.
A kétemeletes épületet a magyar kormány támogatásának köszönhetően európai színvonalon újították fel és szerelték fel