Nincs mentség a tudatlanságra, a holokauszt ismerete nem választható, az antiszemitizmusnak ugyanis pusztító következményei lehetnek - jelentette ki Vilmos Sándor holland király az amszterdami holokausztmúzeum megnyitóján vasárnap.
A megnyitón - melyen részt vett Mark Rutte leköszönő holland miniszerelnök, Jichák Hercog izraeli elnök, valamint Alexander Van der Bellen osztrák elnök és Manuela Schwesig, a németországi Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartomány miniszterelnöke is - Vilmos Sándor azt mondta: a múzeum megmutatja, hogyan történt a deportálás Hollandiában, "nem is olyan régen".
Szavai szerint a mérgező szavak, majd az azokat követő tettek halálos dinamikát jelentettek. "Nem szabad elfelejteni, hogyan kezdődött, és azt sem, hogy a dolgok miként fordultak a rosszról még rosszabbra" - fogalmazott a holland uralkodó, majd emlékeztetett: a gázkamrák borzalma az antiszemita uszítással, majd pedig egy tábla kihelyezésével kezdődött Hollandiában, amelyen az állt: "zsidóknak tilos".
Ki kell állni az antiszemitizmus, valamint a zsidó nép kirekesztése és a zsidó intézmények fenyegetése ellen - tette hozzá beszédében Vilmos Sándor.
Jichák Hercog a Gázában fogva tartott zsidó túszok szabadon bocsátására szólított fel, és azt mondta: a múzeum az antiszemitizmusból eredő borzalmakra emlékeztet. A gyűlölet és az antiszemitizmus újra világszerte virágzik, ami ellen közösen kell küzdeni - emelte ki. Szavai szerint számos holland segített a náciknak, de sokan voltak azok is, akik megvédték az üldözött zsidókat Hollandiában.
Hangsúlyozta: a múzeum megnyitása világos és erőteljes üzenetet küld, mégpedig azt: "emlékezzetek a gyűlöletből, antiszemitizmusból és rasszizmusból fakadó borzalmakra, és ne hagyjátok, hogy újra megtörténjen".
Hercog végezetül arra kérte a meghívott vendégeket, hogy imádkozzanak a soá, valamint a gyűlölet, a terror és az antiszemitizmus jelenlegi áldozataiért.
Manuela Schwesig beszédében hangsúlyozta: fontos, hogy ne merüljön feledésbe a holokauszt története. "Együtt kell életben tartanunk a holokauszt emlékét. A mi felelősségünk, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy ez soha többé ne ismétlődhessen meg" - fogalmazott.
Beszédében Schwesig felszólított arra is, hogy a gyűlölet és a rasszizmus elleni küzdelem mindenütt hangsúlyt kapjon Európában, majd úgy fogalmazott: "társadalmunkban nincs helye az antiszemitizmusnak".
Alexander Van der Bellen beszédében Ausztria szerepére emlékeztetett a második világháború során, és azt mondta: Ausztriának különleges felelőssége van, hiszen egy osztrák volt az, aki megszervezte a több mint 102 ezer zsidó deportálását Hollandiából a náci megsemmisítő táborokba.
"A felelősség azt is jelenti, hogy nem szabad megengednünk, hogy embereket sértsenek vagy támadjanak meg, ha például Dávid-csillagot viselnek a nyakláncukon, vagy héberül beszélnek" - fogalmazott Van der Bellen, majd hozzátette: "ha határozottan és meggyőződéssel lépünk fel az antiszemitizmus és a gyűlölet minden formája ellen, csak akkor tudunk értelmet adni a +soha többé+ szavaknak".
Emile Schrijver, a múzeum igazgatója elmondta, az egykori református tanárképző főiskola (Hervormde Kweekschool), valamint a vele egy épületegyüttest alkotó egykori bölcsőde épületében megnyílt intézmény mintegy 2500 tárgyi emlék, valamint fényképek és filmrészletek, hangfelvételek és egyéb dokumentumok segítségével mutatja be a hollandiai zsidóüldözés és a deportálás történetét. Tájékoztatása szerint 1940 és 1945 között a megszálló német hatóságok parancsára a hollandiai zsidókat, valamint romákat szisztematikusan diszkriminálták, üldözték, majd deportálták és meggyilkolták. Körülbelül 102 ezer holland zsidó halt meg a második világháború alatt - közölte.
Az igazgató tájékoztatása szerint a múzeum kertjében holokauszt-túlélők és unokáik négy facsemetét ültettek emlékezve a holland ellenállás azon tagjaira, akik a bölcsődéből mintegy 600 zsidó gyermeket csempésztek ki a náci megszállás alatt.
A múzeummal szemben található Hollandsche Schouwburg, az egykori amszterdami zsidó színház épülete szintén emlékhelyként nyílt meg vasárnap, a nácik ugyanis itt gyűjtötték össze a zsidókat a deportálás előtt - tájékoztatott a múzeumigazgató.
Beszámolók szerint a múzeumot megnyitó ünnepséget jelentős biztonsági intézkedések mellett tartották. A helyszínen úttorlaszokat emeltek, ahol mintegy kétezren csatlakoztak az izraeli elnök részvétele ellen tiltakozók csoportjához. Ezt megelőzően pénteken több mint kétszáz hollandiai mecsetet és számos palesztinbarát szervezetet tömörítő ernyőszervezet, a K7 már pénteken kifejezte tiltakozását amiatt, hogy Jichák Hercog is részt vesz az eseményen, és arra szólította fel Vilmos Sándor holland királyt, hogy ne fogadja az izraeli elnököt.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.