Zelenszkij szerint „minden nap” rakéták után kutat.
Olaszország új légvédelmi rendszer szállítására készül Ukrajnába – közölték kedden Kijevben.
Az elmúlt hét során az orosz hadsereg mintegy 1000 rakétát, drónt és irányított légi bombát vetett be Ukrajna ellen.
Boris Pistorius német védelmi miniszter 500 millió eurós katonai segélycsomagot jelentett be csütörtökön Odessza városában tett látogatása alkalmával.
Denisz Smihal, Ukrajna miniszterelnöke három témát nevezett meg Kijev szövetségeseinek májusi 28-i prágai informális találkozóján.
Kijevnek joga van megtámadni oroszországi célpontokat és joga van nyugati fegyvereket használni ezen célpontok elleni támadáshoz.
Oroszország újabb csapatokat von Ukrajna határához, Harkivtól 90 kilométerre.
Ukrajna nyugati szövetségeseinek túl hosszú idő kell ahhoz, hogy katonai segélyekről döntsenek.
Legalább tizenegy halálos áldozatuk és harminchat sebesültjük van a Harkiv régiót ért orosz rakétacsapásoknak.
Ha Ukrajna elegendő nyugati légvédelmi rendszerrel rendelkezett volna, az orosz csapatok nem tudták volna megrohamozni a kelet-ukrajnai Harkiv megyét.
Dánia 5,6 milliárd dán korona értékben küld újabb katonai segélycsomagot Ukrajnának.
Az Egyesült Államok komoly figyelmet összpontosít arra, hogy az ukrán elnök által a héten kért Patriot rakétarendszereket előteremtse.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel folytatott megbeszélésén közölte, hogy két további Patriot rendszerre van szükség.
Olaf Scholz német kancellár hétfőn Svédország, Dánia, Finnország, Izland és Norvégia kormányfőjével együtt további támogatást ígért Ukrajnának.
Klaus Johannis román elnök kijelentette, hogy nyitott a Patriot légvédelmi rakétarendszer Ukrajnába küldésére.
Martin Jaeger ukrajnai német nagykövet Patriot, IRIS-T és Skynex légvédelmi rendszerek átadását jelentette be Kijevnek.
Ukrajna nem kéri a nyugati államoktól, hogy katonákat küldjenek harcolni, de szüksége van lőszerekre és légvédelmi eszközökre.
Ukrajnának nagyszámú légvédelmi rendszerre van szüksége a földalatti gáztározók védelmére.
A brit kormány 500 millió font értékű új segélyprogramot nyújt Ukrajnának.
7,8 milliárd dollárt az államháztartás támogatására szánják.
Az ukrán elnök szerint Ukrajnának esélye nyílhat a győzelemre a 61 milliárd dolláros támogatással.
A NATO védelmi miniszterei megállapodtak abban, hogy további katonai támogatást nyújtanak Ukrajnának a légvédelem területén.
A nem szűnő orosz támadások okozta károk tükrözik Ukrajna kulcsfontosságú szükségletét, a légvédelem megerősítését.
Az uniós tagállamok vezetői egyetértettek abban, hogy "sürgősen, légvédelmi eszközök átadásával kell biztosítani Ukrajna védelmének megerősítését", valamint szankciók meghozataláról határoztak Iránnal szemben.
Németország új kezdeményezést indít Ukrajna légvédelmének erősítésére, ennek érdekében Annalena Baerbock külügyminiszter és Boris Pistorius védelmi tárcavezető a NATO- és uniós partnerekhez, de harmadik államokhoz is segítségért fordultak.
Ukrajna nem rendelkezik a szükséges mennyiségű fegyverrel, hogy sikeresen ellenálljon az orosz inváziónak – hívta fel a figyelmet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Lengyelország csatlakozna az európai légvédelmi rendszerhez, bár korábban nem írták alá a rendszer létesítését célzó nyilatkozatot.
Ukrajna hétfőn ismét rendkívüli és bátor támogatásokért folyamodott a szövetségesekhez.
Újabb Patriot légvédelmi rendszert küld Kijevnek Németország, hogy a segítségére legyen az Ukrajna elleni fokozódó orosz légicsapásokkal szemben.
Hollandia további katonai támogatásokat nyújt Ukrajnának.