Mark Zuckerbergnél is több követőt gyűjtött a srác, aki csak a fejét csóválja
Már 11 millióan követik Instagramon a srácot, akinek olyan egyszerűek a videói, hogy szó szerint nehéz rájuk szavakat találni
Reklám– és követésletiltóval védekezhetünk az adathalászat ellen
Fontos az elővigyázatos internethasználat, mert nem tudhatjuk, mely adatainkat szerzik meg, és adják tovább a csalók
Aktiválni kezdi a kétlépcsős azonosítást a Google
Hosszú évek óta bárki számára elérhető a kétlépcsős hitelesítés a Google-fiókban, azonban a bekapcsolása eddig teljesen opcionális volt
Az Apple még a Facebookkal való konfliktust is vállalta
Az Apple eddig is támogatta a felhasználók adatvédelmét, a héten megjelenő iOS 14.5 pedig újabb eszközzel lép fel az adatok reklámcélú felhasználása ellen
Már a brit titkosszolgálat is elérhető az Instagramon
A brit titkosszolgálat, az MI5 profilt hozott létre az Instagram közösségimédia-csatornán, ahol széles körben elterjedt tévhiteket kíván eloszlatni,
Új irányba nyit az internet egyik legnagyobb óriása, a Facebook
A Facebbok közösségi médiaoldal alapvetően a szöveges üzenetváltást helyezte eddig előnybe, habár hívások indítására így is volt lehetőség
Elítélték a Google-t a felhasználók megtévesztése miatt
Jogellenesnek ítélte egy ausztrál bíróság pénteken a Google Android-felhasználókat érintő helymeghatározási adatkezelését
Belehalt egy 12 éves amerikai fiú egy TikTok-kihívásba
Beállt az agyhalál egy fiatal fiúnál, miután részt vett egy TikTok kihívásban, ahol a felhasználókat arra ösztönzik, hogy fojtsák meg magukat
Bejött a TikTok, Pekingben él a legtöbb dollármilliárdos
Pekingnek ma már több dollármilliárdos lakója van, mint bármely más városnak a földön – derül ki a Forbes magazin listájából
Kínos: hírességek bakijai az interneten
Bárkivel megeshet, hogy véletlenül nem oda illő képeket, szövegeket posztol az interneten, igen, még a sztárokkal is, amit nem minden esetben tudnak törölni
Törölte Trump interjúját a Facebook és az Instagram
A Facebook és az Instagram közösségi oldalakról is eltávolították kedden Lara Trump apósával, Donald Trump volt amerikai elnökkel készült interjúját
Covid-vakcináról szóló bejegyzés miatt állítanak bíróság elé egy ukrán nőt
A bűnüldöző szervek tisztviselői szerint az Ivano-Frankivszk megyei lakosú ukrán nő interneten közzétett bejegyzése pánikot kelthet a lakosság körében
Közel hárommillió dollárt ért a Twitter alapítójának első posztja
Jack Dorsey, a Twitter alapítója elárverezte legelső Twitter-posztját, ami 2,9 millió dollárért kelt el, amit egy malajziai üzletember vásárolt
Ennyi börtönbüntetést ért minden idők legnagyobb Twitter-hekkelése
Graham Ivan Clark olyan nagy horderejű felhasználók Twitter-fiókjait törte fel, mint Elon Musk, Bill Gates, Barack Obama vagy Joe Biden
Ügyvéd: a 8 éves ukrán lány viszonya nem tartozik a szexuális bűncselekmények közé
A 8 éves ukrán modell és a 13 éves blogger viszonya nem tartozik a szexuális bűncselekmények közé. A gyermekek közötti szexuális kapcsolatokat nem büntetik
8 éves ukrán kislány viszonya borzolja a kedélyeket Ukrajnában
Ukrajnában egy 8 éves modell randizni kezdett Pasa Pay 13 éves bloggerrel. A kislány az Instagramon számolt be kapcsolatáról
Öngyilkosság Fancsikán: nem voltak előjelek
Március 3-án öngyilkosság történt a kárpátaljai Fancsikán. Egy 13 éves fiatal lány oltotta ki életét. Az iskolás lányt március 4-én temették el
Kiskorú lány öngyilkossági kísérletét akadályozták meg Ukrajnában
A rendőrök leállították az egyik „halálcsoport” tevékenységét és megakadályozták egy kiskorú lány öngyilkossági kísérletét Ukrajnában
Évek óta vezeti félre hirdetőit a Facebook
Hosszú ideje rossz adatokat mutat a potenciális fizetős hirdetők számára a Facebook, ezzel félrevezetve az ügyfeleit, hosszú ideje felismerték ezt
Felakasztotta magát egy 13 éves fancsikai lány (Video)

Március 3-án öngyilkos lett egy kiskorú fancsikai lány. Az öngyilkos kiskorú annak a 16 éves lánynak volt a barátnője, aki 2020 őszén halt meg

Újabb öngyilkosságra ösztönző flashmobot indítottak a Tik Tok-on
 A Tik Tok-on megjelentek olyan videók, amelyek felhívást terjesztenek, hogy a tinédzserek vegyenek részt „a március 3-i tömeges öngyilkossági akcióban”
Újabb halálos kihívás jelent meg a Tik Tok videómegosztón
A Tik Tok kínai videomegosztó közösségi oldalon új kihívás jelent meg, a felhasználókat felkérik, hogy vegyenek be 40 darab Drotaverin elnevezésű tablettát
Teljes hírblokád – példát statuál a Facebook Ausztráliában
A Facebook közösségi hálózatot üzemeltető cég bejelentette, hogy a továbbiakban ausztráliai platformján nem engedélyezi használóinak a hírek megismerését
Kihajtott a szalon ablakán az új Porschéval
Egy orosz vlogger kihajtott a szalon ablakán az új Porschéval a több nézettség kedvéért. Mikhail Litvin tudja, mire kattintanak az emberek
Félmilliárd Facebook-felhasználó telefonszámát árulják kiberbűnözők
A hackerek a Facebook sebezhetőségét kihasználva lopták el a személyes adatokat, annak ellenére, hogy a hibát 2019 augusztusában kijavították
A Balogh József jelenség

Az, hogy gyorsan változó világunkban változnak az olvasói szokások, átalakulóban van az újságírás – immár vitán felüli axióma. Mi, akik a papíralapú sajtón nőttünk fel, szomorúan tapasztaljuk, hogy hódít mind nagyobb teret a net, a Facebook, elszippantva az éltető oxigént a klasszikus értelemben vett újságírás elől.

Kilencéves kisfiú kaszált dollármilliókat a YouTube-on
Úgy tűnik, a járvány nem vetette vissza a professzionális YouTube-tartalomgyártók, a youtuberek munkáját, sőt többet nézték azt
Íme a toplista - ők uralták 2020-ban a Twittert
Chadwick Boseman halálhíre, Donald Trump és a BTS dél-koreai fiúbanda tartotta lázban az oldal felhasználóit
El nem tudja képzelni, mennyit keresnek az internet legnépszerűbb videós sztárjai
A legújabb közösségimédia-őrület sztárjai több millió dollárt keresnek évente