Egyetlen ország sem marad hétfőtől a brit kormány vörös utazási listáján
A vörös kategória ugyanakkor nem szűnik meg, London fenntartja a jogot arra, hogy szükség esetén ismét országokat soroljon át ebbe a kategóriába
Ukrajnában csaknem 27 ezer új covid-esetet regisztráltak
Egy nap alatt több mint 5 ezren kerültek kórházba, s csaknem 650 beteg halt meg a koronavírus miatt
A koronavírus fertőzöttek száma 245 millió a világon
A világon 245 497 587 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak eddig hivatalosan a járvány alatt, a halálos áldozatok száma 4 980 012
A kijevi polgármester kérte a kormányt, hogy a fővárost is sorolja vörös kategóriába
Vitalij Klicsko arra kérte az ukrán kormányt, hogy sorolja a fővárost is november 1-jétől vörös kategóriába
Szlovéniában hétfőtől szigorítanak a járványügyi intézkedéseken
Gyakrabban kell tesztet végezni, mindenkinek maszkot kell viselnie és bezárhatják a vendéglátóegységeket
Moszkvában 11 napos járványügyi munkaszünetet vezettek be
Országos szinten az új fertőzöttek száma először haladta meg a 40 ezret és a halálos áldozatoké is ismét rekordot döntött
Kuzin: A magas láz még nem ok a mentők kihívására
Az országos tiszti főorvos kifejtette, hogy csupán a magas láz még nem ok a mentők kihívására
4039 új fertőzöttet találtak Magyarországon
Eddig 5 947 085 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 728 025-en a második, 1 millió 164 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták
Szijjártó: Újabb szállítmányt küld Magyarország Romániának
Romániában nagyon sokan vannak kórházban és szorulnak intenzív kezelésre
Gulyás: A munkaadók előírhatják a védőoltást!
A munkaadók engedély kapnak, hogy előírják a kötelező oltakozást
A koronavírus fertőzöttek száma 244 millió a világon
A világon 244 996 373 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak eddig hivatalosan a járvány alatt, a halálos áldozatok száma 4 971 538
Több mint 26 ezer új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Ukrajnában
Az elmúlt nap folyamán 5366 ember került a kórházba, 576-an meghaltak, 10 006 beteg felgyógyult a kórból
22 574 új koronavírusos beteget vettek nyilvántartásba Ukrajnában
A betegségben 65 628-an vesztették életüket és 2 401 705-en gyógyultak fel a kórból
Ukrajnában már 15 megyét soroltak vörös kategóriába
Kárpátalja még a legenyhébb kockázatot jelző sárga kategóriában van
Izrael november közepétől fogadja a Szputnyik V-vel beoltott turistákat
A Szputnyik V-vel beoltottnak két PCR-tesztet is el kell végeznie, ha Izraelbe utazik
3125 új fertőzöttet találtak Magyarországon
Eddig 5 943 832 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 724 539-en a második, 1 millió 141 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták
A koronavírus fertőzöttek száma 244 millió a világon
A világon 244 493 441 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak eddig hivatalosan a járvány alatt, a halálos áldozatok száma 4 963 243
Kárpátalján 10 lélegeztetőgépen kezelt beteg közül 1 éli túl a covidot
Bár Kárpátalja még mindig a sárga karanténzónában van, sok beteg állapota kritikus, és oxigénterápiára vagy lélegeztetőgépre szorul
Oroszországban meghaladta az 1100-at a halálos áldozatok száma
A halálos áldozatok száma immár a nyolcadik egymást követő napon haladta meg az ezret
Ukrajnában november 8-tól felfüggesztik munkájukból az oltatlan tanárokat
Ukrajnában a be nem oltott tisztviselőket és tanárokat már november 8-ától felfüggesztik munkájukból
Biden aláírta a külföldiek beutazására vonatkozó korlátozások feloldásáról szóló rendeletet
A rendelet november 8-tól hatályon kívül helyezi a Kínára, Indiára és Európa nagy részére vonatkozó beutazási korlátozásokat
Ukrajnában egyre több régió kerül vörös besorolásba
Ukrajnában hamarosan már 13 megye lesz a járványhelyzet szerinti legsúlyosabb, vörös besorolásban, ami már több, mint az ország régióinak fele
Danilov kitiltaná a beoltatlan képviselőket a Parlamentből
Elmondása szerint a képviselő testületben is vannak „oltásellenesek”
1701 új fertőzöttet találtak Magyarországon
Eddig 5 941 073 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 721 531-en a második, 1 millió 120 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták
A koronavírus miatt kihalhatott az egyik influenza vírustörzs
A koronavírus világjárvány feltartóztatására bevezetett korlátozások elfojtották a 2020-21-es influenzaszezont
A koronavírus fertőzöttek száma 244 millió a világon
A világon 244 059 001 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak eddig hivatalosan a járvány alatt, a halálos áldozatok száma 4 954 560
Putyin a járványügyi intézkedések szigorítására utasította a kormányzókat
Az újonnan diagnosztizált esetek száma először haladta meg a 37 ezret Oroszországban
6688 új fertőzöttet találtak Magyarországon
Eddig 5 938 665 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 718 873-an a második, 1 millió 104 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták
Az EU 600 millió eurós pénzügyi támogatást folyósított Ukrajnának
Az Európai Bizottság 600 millió eurós makroszintű pénzügyi támogatást (MFA) folyósított Ukrajnának a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság kezelésére
Ukrajnában felállították az első mobilkórházat Covid-betegek számára
A létesítményt a dél-ukrajnai Herszon megyében hozták létre