Jó lenne, ha az ukrán Parlament elnöke megtiltaná a beoltatlan képviselőknek, hogy a belépjenek parlament épületébe, jelentette ki Olekszij Danilov, Ukrajna Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára a „Szólásszabadság az ICTV-n” című műsorban, írja a Karpat.in.ua.
Egyben megjegyezte, a képviselők között vannak oltásellenesek.
Elmondása szerint ezek az emberek ahelyett, hogy meggyőznék az embereket, hogy vegyék fel a védőoltást, ellenkező álláspontot képviselnek.
Danilov megjegyezte: „Az első dolog, amit most meg kell tenni, nem tudom, hogy ez mennyire valósítható meg, de a Parlament elnöke megtiltja, hogy a be nem oltott emberek bemenjenek.” Elmondása szerint ezek a tilalmak nem csak a parlamentbe való bejutásra vonatkoznának.
Viktor Ljasko egészségügyi miniszter azzal dicsekedett, hogy a minisztérium alkalmazottainak 95%-a be van oltva. Arra a kérdésre, hogy mi a helyzet a kormányban az beoltottsággal elmondta,
hogy „a legtöbben” felvették a védőoltást.
Ljasko emlékeztetett, Ukrajnában november 8-án lép életbe a beoltatlan személyek tevékenységének tilalma számos szakmában, amelynek listáját a kormány határozza meg. Korábban a tárcavezető elmondta, hogy a koronavírus fertőzést követően kialakult immunitás nem véd a Covid-19 törzsei ellen.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.