Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Ukrajnában, Harkiv megyében egy 34 éves férfit 3 év és 6 hónap börtönbüntetésre ítéltek, amiért kisfiát felügyelet nélkül hagyta egy vízzel teli kádban
Legalább 51 gyereket, nagyrészt lányokat raboltak el dzsihadisták Mozambikban tavaly
Az eset vizsgálata során kiderült, hogy a szülők az egyéves gyermeküket a babakocsiban hagyták otthon, az idősebb gyermekek felügyelete alatt
Kárpátalján, a huszti járási Veléte (Велятино) településen egy személygépkocsi sofőrje elütött egy 10 éves kerékpározó kisfiút
Beregszászi járásban, Salánkon május 24-én közlekedési baleset történt
Ukrajnában, Csernyivci megyében égési sérülésekkel került kórházba egy egyéves gyermek
Kedden reggel egy iskolabuszra váró 11 éves kislányt akartak elrabolni Floridában. Az esetről videó is készült
Amerikában, a Dallas közelében lévő Mountain Creek szomszédságban egy futó nő talált rá a négyéves Cash Gernon holttestére
Ukrajnában, Voliny megyében meghalt egy másfél éves kislány, akit magas lázzal szállítottak a kórházba
Munkácson, a Jurij Hojda sugárúton egy GAZ 24 típusú gépkocsi sofőrje közlekedés közben elvesztette uralmát járműve fölött és a gyalogos átkelőn elütött egy lányt
Villám csapott egy brit kisfiúba egy fociedzésen a Lanchashire megyei Blackpoolban. A kilencéves fiút kórházba szállították, de nem élte túl a villámcsapást
Két holttestet, köztük egy hétéves gyermekét emeltek ki a folyóból Kárpátalján
Az eset a dél-brazíliai Santa Catarina állam Saudades településén történt. A késsel hadonászó fiatal behatolt az óvodába, és megtámadta a gyerekeket
Egy felügyelet nélkül hagyott légpuskával játszott, és véletlenül halálosan megsebesítette öt éves öccsét egy nyolcéves gyermek
Felszámolt egy gyerekpornót terjesztő online fórumot a német rendőrség, és elfogta több üzemeltetőjét - jelentette hétfőn az ARD német országos közszolgálati televízió.
Nagyszőlősön ötezer hrivnyát csaltak ki egy kislánytól azzal az ürüggyel, hogy édesapja súlyos balesetet szenvedett és kezelésre szorul
Ukrajnában, Luhanszk megyében a rendőrök egy 6 éves kislány megerőszakolásának gyanújával őrizetbe vettek egy 48 éves férfit
Ukrajnában, Vinnyica városban a koronavírus-fertőzés szövődményei miatt meghalt egy hároméves gyermekkori agyi bénulásban szenvedő kislány
Vádat emeltek egy kamaszfiú ellen, mert féltékenységből szennyvízaknába fojtotta kétéves öccsét - tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség
Nagyszőlősön egy férfi megerőszakolt egy lányt. A tettest előzetes letartóztatásba helyezték
Beállt az agyhalál egy fiatal fiúnál, miután részt vett egy TikTok kihívásban, ahol a felhasználókat arra ösztönzik, hogy fojtsák meg magukat
Egyes afrikai országokban az anyáknak 40-50-szer nagyobb esélyük van csecsemőjük elvesztésére, mint a világ legfejlettebb államaiban
Életét vesztette egy diák az iskolában Poltava megyében. A gyerek 12 éves volt. A halál pontos oka egyelőre nem ismert. Folyik a nyomozás
A szörnyű baleset március 21-én kijevi idő szerint körülbelül 21 óra 50 perckor történt Lembergben, a Zelena utcában, amikor meghalt egy kisfiú
Brutális módon állt bosszút nyolcéves fián egy orosz nő, amikor megtudta, hogy a gyerek elárulta a férjének, hogy szeretőt tart
Egy futópad ölt meg egy gyereket az USA-ban, ezért a gyártó figyelmeztetést adott ki a szülőknek. A cég tavaly 27 ezer szobabiciklit hívott vissza
Halálra marcangolt egy hároméves kisfiút két kutya New Jerseyben kedden, az állatok a szomszédból szöktek át a család kertjébe. Az édesanya is megsérült
Krokodil nyelt le egy nyolcéves kisfiút Indonéziában, Borneó szigetén – adta hírül pénteken a The Sydney News Today online kiadása
Ungváron a rendőrök kiskorú szexuális bántalmazása miatt őrizetbe vettek egy bokszedzőt. A gyanúsítottat öt-hét év börtön fenyegeti