Megerősítették a nigériai hatóságok helyi idő szerint szerdán a hét végén elrabolt iskolásokról szóló híradást: 136 elrabolt diákot keresnek.
Az országban rendszeresek a tömeges emberrablások, általában váltságdíj reményében követik el őket - írja az MTI.
A nigériai diákokat vasárnap rabolták el az ország északi részén fekvő Niger szövetségi tagállam korániskolájából ismeretlen fegyveresek,
feltehetően váltságdíj reményében.
A tagállam kormányzatának közleményében leszögezték, hogy a hatóságok mindent megtesznek a diákok hazakerülése érdekében. Egyúttal felszólították a szövetségi kormányt, hogy mielőbb lássa el korszerűbb felszereléssel a tagállami biztonsági erőket, hogy felvehessék a harcot "a banditákkal".
A nigeri kormányzó szóvivője elmondta, hogy 11 gyermeket a támadók elengedtek, mert ők túl kicsik voltak, és nem tudtak elég gyorsan gyalogolni.
Elrabolták viszont a diákokon kívül egy busz utasait is.
Egy korábbi tömeges gyermekrablás 14 utolsó fogva tartottját éppen szombaton engedték el az emberrablók Nigériában. Előtte azonban öt másik gyereket megöltek, hogy nyomást gyakoroljanak a szülőkre és az államra a váltságdíj kifizetése érdekében. A helyi sajtó szerint a gyerekekért 180 millió naira (mintegy 124 millió forint) váltságdíjat fizettek ki.
Nigériában rendszeresek a tömeges emberrablások.
Ehhez folyamodnak többek között a térségben aktív iszlamista terroristák is, akik lányokat és nőket kényszerítenek arra, hogy dzsihadistákkal házasodjanak össze, vagy öngyilkos merényleteket kövessenek el, másokat pedig dolgoztatnak. Más esetekben bűnszervezetek rabolnak el gyerekeket azért, hogy váltságdíjat követeljenek értük.
A Nigériai Szövetségi Köztársaság északi vidékein rossz a biztonsági helyzet, a térségben egyebek közt a Boko Haram terrorista szervezet is aktív. A dzsihadisták, akik már több emberrablás elkövetőiként jelentkeztek, iszlám államot akarnának létrehozni Nigéria többségében muszlimok lakta részén, de tevékenységüket kiterjesztették a szomszédos Nigerre, Csádra és Kamerunra is.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.