Ünnepi hangulat lengte be március 15-én a beregardói Perényi Kultúrkúriát.
A résztvevők a szövés alapjaival, valamint a csuhé és más természetes alapanyagok sokoldalú felhasználási lehetőségeivel ismerkedtek.
A pályázat célja a közös kulturális örökség, a hagyományos kézművesség és gasztronómiai értékek megőrzése volt.
Január utolsó napján kézműves délutánon vettek részt a tiszabökényi gyerekek.
A jelenlegi képzés tematikája az adventi ünnepkörrel foglalkozott.
Idén is megtartották a hagyományos Márton-napi foglalkozást a Nagyberegi Tájházban.
Harmadik alkalommal rendezik Marosvásárhelyen, szeptember 27-28-án az Erdélyi Mesterségek Ünnepét.
A felnőtteknek is óriási szükségük van a kreatív időtöltésre.
Tóthfalu ad otthont augusztus 13–17. között a Hagyományok Háza Hálózat-Vajdaság IV. Népi kézműves táborának.
A táborban szerzett tánc-, ének- és zenetudásukról a résztvevők egy színvonalas gálaműsorban adtak számot.
Az elmúlt héten Visken immáron az ötödik kézműves tábort tartották meg.
A Beregvidéki Népzenei és Néptánctábor megnyitójával kezdetét vette a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány által szervezett nyári táborozási szezon.
Negyvenórás kézi hímző tanfolyam kezdődik júniusban Magyarkanizsán.
2012-től, a táncházmozgalom elindulásának ötvenedik évfordulója óta május 6-án méltatjuk a táncház napját
Gabóda Évával, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola oktatójával ezúttal nem a pedagógusi pályáról, hanem a „szerelmeiről”, a hobbijáról beszélgetünk.
December 5-én ezúttal Beregdédából érkeztek iskolások az élő tájházba, akiket Gál Adél programfelelős fogadott.
A beregszászi székhelyű Sámuel Alapítvány immáron huszonhárom éve segíti kárpátaljai árva és elhagyott gyermekek családba kerülését.
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) egyik fontos célkitűzése, hogy a családtagok és tagcsaládok minél több minőségi időt töltsenek egymással.
A Hagyományok Háza a népi iparművészeti minősítés működtetésére kijelölt állami szervezet.
Interaktív foglalkozások a Tiszacsomai Látogatóközpontban - Elődeink nyomdokain. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér
Hagyományteremtő céllal idén másodízben rendezték Topolyán a Vajdasági Magyar Táncháztalálkozó és Sokadalmat.
A Hagyományok Háza Hálózat kezdeményezésére és támogatásával szeptember 27-én a Munkácsi Mihály Magyar Házban idén második alkalommal rendezték meg a magyar népmese napját.
A Hagyományok Háza Hálózat idén is méltó módon ünnepli Felvidéken és Kárpátalján a Magyar Népmese Napját.
Színes, változatos programmal készültek a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet által működtetett Nagyberegi Tájházban az őszi évadnyitóra.
Marosvásárhely büszkesége, a XVII. században épült vár ad otthont a Második Erdélyi Mesterségek Ünnepének.
A Hagyományok Háza Hálózat szervezésében idén immáron negyedik alkalommal szerveztek felnőttek számára kézművestábort.
Tizennegyedik alkalommal szervezték meg a Beregvidéki népzenei és néptánctábort.
A Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpont ad otthont június 23-29. között a XXVIII. Kárpátaljai Népzene, Néptánc és Kézműves Tábornak.
A Nagyberegi Tájházban a májusfaállítás hagyományát ismerhették meg az Ungvár melletti Homoki Gimnázium diákjai.
A beregszászi Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház adott otthont március 22-23-án a Tavaszi kézműves képzésnek.