Trump szavai szerint a tűzszünet azt szolgálja, hogy sikerüljön békemegállapodást elérni a két szomszédos közel-keleti állam között.
Vasárnapra virradóan több ütemben vette heves légitámadás alá Bejrút déli kerületeit az izraeli haderő.
A Hamász Izrael ellen, 2023. október 7-én végrehajtott támadása óta eltelt egy évben, sorra iktatta ki az izraeli hadsereg a palesztin terrorszervezet, illetve Hezbollah vezetőit.
Tömegtüntetést szervez szombatra Londonban a legnagyobb brit palesztinpárti kampányszervezet a Gázai övezetben indított izraeli hadműveletek kezdetének közelgő első évfordulója elé időzítve.
Az észak-libanoni térségre mért izraeli légi csapásban, Tripoli közelében meghalt Szaíd Atallah Ali, a Hamász katonai szárnyának, az al-Kasszam brigádoknak a vezetője.
Az izraeli hadsereg (IDF) pénteken bejelentette, hogy a dél-libanoni korlátozott hadműveletekben eddig a Hezbollah terrorszervezet kétszázötven harcosát ölték meg.
Izrael napok óta heves légicsapásokat mér Libanonban az Irán támogatását élvező Hezbollah milícia állásaira.
„Teljes mértékben legitimnek” nevezte Ali Hamenei ajatollah a pénteki imán az Izrael ellen kedd este végrehajtott iráni rakétatámadást, és arra figyelmeztetett, hogy Izraelnek „már nincs sok hátra”.
Pénteken is légiriadók ébresztették az Izrael északi részén élőket, Haifát és környékét, s a délebbi Saron-vidéket is támadták Libanonból az Irán támogatta libanoni síita Hezbollah fegyveresei.
Összesítések szerint 1974 ember, köztük 127 gyerek vesztette életét Libanonban izraeli támadásokban Izrael és a Hezbollah Irán-barát milícia egy éve kirobbant konfliktusában.
A Hezbollah libanoni síita milícia újabb rakétatámadásai érték Észak-Izraelt az izraeli hadsereg (IDF) libanoni szárazföldi hadműveletének második napján, szerdán is.
"A fegyvereket most kell elhallgattatni, és a diplomácia hangjának kell szólnia úgy, hogy mindenki számára hallható legyen" - fogalmazott közleményében Josep Borrell.
Több nyugati ország azonnali távozásra szólította fel állampolgárait Libanonból, és új vészhelyzeti tervek kidolgozásán dolgozik evakuálás megszervezésére.
Az izraeli hadsereg (IDF) felszólította kedden húsz dél-libanoni település lakosait, hogy a közte és a Hezbollah síita milícia között várható szárazföldi harcok elől meneküljenek északra.
Heves összecsapások folynak az izraeli hadsereg egyik hadosztálya és a Hezbollah között Dél-Libanonban.
Az Izrael északi, libanoni határánál felsorakozott tankok heves tüzérségi támadást hajtottak végre a határ túloldalán fekvő Vazzáni falu irányába.
Libanon, a Közel-Kelet és a világ is biztonságosabb lesz Haszan Naszrallah, a Hezbollah síita szervezet vezetőjének halálával végződött izraeli katonai akció nyomán .
Joáv Galant izraeli védelmi miniszter azt közölte hétfőn, hogy hamarosan megkezdődik a Hezbollah libanoni síita szervezet "elleni háború következő szakasza”, mely lehetővé teszi az észak-izraeliek hazaköltözését.
A Hamász közölte, hogy a támadás során meghalt a militáns szervezet libanoni vezetője, Fateh Sherif Abu el-Amin.
Míg az izraeli hadsereg az elmúlt napokban többször is támadta Bejrút déli külvárosait, a Hezbollah síita mozgalom fellegvárát, ez az első alkalom, hogy a főváros szívét vette célba.
„Naszrallah nem egy terrorista volt, ő volt A terrorista” – szögezte le közleményében Netanjahu.
Az izraeli hadsereg szombaton közölte, hogy egy nappal korábban megölte a libanoni síita fegyveres mozgalom, a Hezbollah vezetőjét, Haszan Naszrallahot.
Délelőtt Libanonból több hullámban rakétákat és drónokat indított Izraelbe a Hezbollah milíciája.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter arra figyelmeztette Izraelt, hogy a libanoni konfliktus további eszkalálódása megnehezíti a civilek hazatérését a határ mindkét oldalán.
Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter szerint továbbra is lehetséges Izrael és a Hezbollah libanoni síita milícia konfliktusának diplomáciai megoldása.
A washingtoni Fehér Ház által közzétett felhívásban kiemelték: a Libanon és Izrael közötti határ térségében azonnali tűzszünetre van szükség, hogy esélyt tudjanak adni a diplomáciai megoldásnak.
Az izraeli hadsereg szerdán a reggeli óráktól Libanon déli részén és mélyen az ország belsejében is légitámadásokat intézett a Hezbollah síita fegyveres szervezet ellen.
Egymást vádolta a közel-keleti fegyveres konfliktus szélesedéséért Izrael és Irán hétfőn New Yorkban, az ENSZ Közgyűlésén és annak eseményein.
Hétszáz fős brit katonai kontingenst vezényelt Ciprusra a londoni védelmi minisztérium az egyre mélyülő libanoni válság miatt.
Az ENSZ ódzkodik azon kötelezettségétől, hogy megakadályozza az Irán-barát libanoni Hezbollah síita milícia támadásait Izrael ellen – közölte Joáv Galant izraeli védelmi miniszter.
Szerda reggel a Dávid parittyája nevű légvédelmi rendszer elfogott egy, Izrael középső részére irányzott libanoni rakétát.