Izraeli légicsapás az izraeli határ közelében fekvő dél-libanoni faluban, Hiamban 2024. október 3-án (Fotó: MTI/EPA9
Izraeli légicsapás az izraeli határ közelében fekvő dél-libanoni faluban, Hiamban 2024. október 3-án (Fotó: MTI/EPA9
 / Közélet

Izrael napok óta heves légicsapásokat mér Libanonban az Irán támogatását élvező Hezbollah milícia állásaira, ugyanakkor csak ritkán támadott célpontokat a libanoni főváros központi részén. A zsidó állam hadserege eddig kilenc katonájának halálát erősítette meg.

Hirdetés

Az izraeli erők közlése szerint a hét eleje óta Libanon-szerte mintegy 200, a Hezbollah hadi infrastruktúráját képző célpontra mértek csapást. A légitámadások csütörtök éjszaka is folytatódtak, a beszámolók szerint hatalmas robbanásokat okozva Bejrút déli külvárosaiban.

A csapások elsődleges célpontja az Axios amerikai hírportál bennfentes izraeli forrásokon alapuló értesülései szerint

egy földalatti bunker volt, amelyben Hásem Szafieddin, a múlt héten likvidált Hezbollah-vezető, Haszan Naszrallah vélhető utódja tartózkodott a támadás idején.

Szafieddin sorsa egyelőre nem tisztázott, Izrael nem kommentálta az értesülést. A hadsereg ugyanakkor közölte, hogy a Hezbollah bejrúti hírszerzési részlege ellen végrehajtott légicsapásban megölték a szervezet egyik magas rangú tisztviselőjét. Mohammed Aniszi a jelentés szerint részt vett a szervezet precíziós, irányított rakétáinak fejlesztésében.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) pénteki jelentése szerint az előző nap 28 egészségügyi dolgozó vesztette életét Libanonban, miközben három tucat egészségügyi intézményt zártak be az ország déli részén,

Bejrútban pedig öt kórházat kiürítettek.

Ali Hamie libanoni közlekedési miniszter arról számolt be, hogy egy izraeli légitámadás péntek reggel a masznai határátkelőnél elvágta azt a főutat, amelyen az elmúlt tíz napban több mint

300 ezren menekültek Szíriába Libanonból az egyre fokozódó támadások elől.

Az izraeli hadsereg előző nap azzal vádolta a Hezbollahot, ezen az átkelőn keresztül jut hozzá katonai felszerelésekhez.

Szerda éjszaka kilenc ember, köztük hét, a Hezbollahhoz köthető civil elsősegélynyújtó vesztette életét egy légicsapásban, amely egy belvárosi lakóépületet ért az ENSZ helyi központja, a libanoni miniszterelnöki hivatal és a parlament közelében – közölte pénteken a libanoni egészségügyi minisztérium.

Az ország válságstábjának jelentése szerint szeptember vége óta 1,2 millió embernek kellett elhagynia otthonát Libanonban.

Izrael napok óta heves légicsapásokat mér Libanonban az Irán támogatását élvező Hezbollah milícia állásaira, ugyanakkor csak ritkán támadott célpontokat a libanoni főváros központi részén. Keddre virradóra Izrael korlátozott szárazföldi műveletet indított a szomszédos ország területén. A zsidó állam hadserege eddig kilenc katonájának halálát erősítette meg - közölte a hirado.hu.


 


Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram

Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.