Nem annyi, mint az életkorod: így deríthető ki a szív valódi kora

Amikor valaki a születésnapját ünnepli, van, hogy azt állítja, nem érzi magát annyinak, ahány éves.

Meghökkentő felfedezés: harmincévesen nő csak be a fejünk lágya

Az emberi agy fejlődése sokkal összetettebb folyamat, mint azt korábban gondoltuk.

Kiderült, melyik a Föld legöregebb élőlénye

Ez az organizmus egyben az egyik leghatalmasabb is.

112 évesen elhunyt a világ legidősebb férfija

A világ legidősebb ismert férfija, John Tinniswood 112 éves korában elhunyt Merseyside-ban.

Keleti Ágnes második a legidősebb olimpiai bajnokok listáján. (Fotó: Kovács Tamás | MTI/MTVA)

Két magyar áll a legtovább élt olimpiai bajnokok listájának élén: a 2016-ban elhunyt Tarics Sándor az első a sorban, a 102 esztendős Keleti Ágnes pedig a második.

Öregedésnél ezek a vitaminok kellenek

Az európai lakosság átlagéletkora tíz év alatt 2,5 évvel növekedett, 2012-ben még 41,9 év volt.

Ez a dohányzás abbahagyására legalkalmasabb életkor

Egy kiterjedt tanulmány szerint azoknál a cigarettázóknál, akik 35 éves koruk előtt leszoktak, hasonló a halálozási arány egy adott időszakon belül, mint azoknál, akik életükben soha, egyáltalán nem dohányoztak.

Folyamatosan hanyatlik az emberi képzelőerő az életkor előrehaladtával

A képzelet élénksége 12 és 60 éves kor között az életkor előrehaladtával folyamatosan hanyatlik.

A fiatalság titka? Mutatjuk, mit érdemes megfogadni

A fiatalság megőrzésével, illetve az öregedés lassításával kapcsolatban rengeteg mítosz és jótanács látott napvilágot az utóbbi években.

5 pozitív testi és lelki változás, ami 40 éves korodban történik

Betölteni a negyvenet nem sétagalopp, hiszen már nem vagy fiat... akarom mondani már nem vagy harminc, sem elsőáldozó. Ha fiatalos vagy és az emberek meglepődnek, mikor bemondod a korodat, akkor szerencsés alkatnak mondhatod magad és zsebeld is be a bókokat.

Sokkal tovább élhetnének az emberek, sőt, lesznek is, akik igen
Akár 130 éves vagy annál magasabb kort is megérhetnek az emberek egy új kutatás szerint
Szenzációs felfedezés: 150 évig is élhet az ember
A legfrissebb kutatások azt mutatják, hogy az ember maximális élettartama elérheti a 150 éves kort
A legjobb ételek életkoronként

Mutatjuk, miből érdemes többet fogyasztania egy 20 évesnek, milyen tápanyagokra fókuszáljon egy 40-es, és miért érdemes 60 felett még több bogyós gyümölcsöt enni.

A testszag így árulkodik az életkorról

Akár testszaga alapján is megbecsülhető egy ember életkora.