Vádat emeltek egy lakótársait felgyújtó budapesti férfi ellen Magyarországon
Vádat emeltek egy lakótársait felgyújtó budapesti férfi ellen Magyarországon

MTI

 / Kékfény
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki 2020 májusában egy XIII. kerületi romos épületben a mellette alvó párt szándékosan felgyújtotta, és az egyik sértett belehalt sérüléseibe - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Hirdetés

 A vádirat szerint a gyanúsított a mellette alvó nőre és férfira - a nő miatt kialakult viszályuk miatt - szándékosan rárúgott egy fémdobozt, amiben benzin égett.

A lángokra felébredő férfi a kezeivel próbálta eloltani a testén égő tüzet, miközben kimenekült az épületből, ahol összeesett. A ráfröccsent égő benzincseppektől a matracon alvó élettársa egyik lába szintén lángra kapott. A nő pánikba esett, emiatt a gyorsan terjedő tűz, illetve füst ellenére az épületet nem tudta elhagyni, onnan végül az egyik szomszédos helyiségben lakó férfi menekítette ki.

Hirdetés

A vádlott elmenekült a helyszínről, a tüzet egy arra közlekedő gépkocsi vezetője észlelte, ő hívott segítséget. A helyszínre érkező tűzoltók a tüzet eloltották, a sértetteket pedig a mentők kórházba szállították.

A sértett férfi a testfelszínének mintegy 90-95 százalékára kiterjedő, súlyos égési sérüléseket szenvedett. A férfi élettársa könnyebb égési sérüléseket szenvedett, de a gyorsan tovaterjedő tűzre figyelemmel ő is életveszélyben volt - ismertette a főügyészség.

A Fővárosi Főügyészség az elkövetőt aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember, illetve védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével vádolja, és vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza a vádiratban azzal, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható - olvasható a közleményben.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI