A brit védelmi minisztérium hírszerzési jelentést tett közzé csütörtökön. A jelentés szerint az Izrael és Irán közötti konfliktus lehetőségekkel és kihívásokkal is jár Oroszország számára.
Oroszországnak nincs hivatalos kötelezettsége arra vonatkozóan, hogy katonai támogatást nyújtson Iránnak az Izraellel folytatott háborújában.
Az idén januárban a két fél között megkötött átfogó stratégiai együttműködési megállapodás számos területre kiterjed, a védelmet és a biztonságot is beleértve, de nem tartalmaz kölcsönös védelmi záradékot, szemben az Oroszország és Belarusz, illetve Észak-Korea közötti megegyezésekkel.
Oroszországnak annyiban mindenképpen jó a közel-keleti konfliktus, hogy eltéríti a figyelmet az orosz–ukrán háborúról. Másfelől azonban az Irántól Oroszországnak adott fegyverszállításokra negatív hatása lesz.
A perzsa állam jelentős mennyiségű öngyilkos drónt szállított Oroszországnak, kiterjedt támogatást az orosz hazai dróngyártás felépítéséhez, emellett ballisztikus rakétákkal és tüzérségi fegyverekkel is segítette Moszkva ukrajnai háborúját – írja a brit védelmi minisztérium - közölte a portfolio.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.