Az öregedés ugyan elkerülhetetlen folyamat, ám az, hogyan éljük ezt meg, illetve, hogy miként látszódik ez a bőrünkön, nagyon sokat számít. Mit tehetünk azért, hogy a ráncok minél később jelenjenek meg az arcunkon?
Az öregedés természetes, biológiai folyamat, mely meglátszik a bőrünkön is; egyrészt a génjeink, másrészt az életmódunk és a külső, környezeti tényezők befolyásolják, hogy mikor és hol jelennek meg az első ráncok az arcunkon - írja a Házipatika.com.
Az érett bőrnél sokszor nemcsak a ráncokkal kell felvenni a harcot: gyakran korábban nem tapasztalt bőrproblémák is jelentkezhetnek, ezért az ápolásnál mindegyikre érdemes odafigyelni. Előfordulhat, hogy a pórusok jobban látszódnak, gyakrabban alakulnak ki mitesszerek; a száraz területek nagyon szárazzá válnak, míg a zsírosodásra hajlamos arcrészek még több faggyút termelnek. Érdemes olyan termékeket választani, amelyek képesek egyszerre kezelni ezeket a bőrproblémákat.
Tisztítás, ápolás és védelem
Az érettebb bőr gyakran száraz is, ez pedig még láthatóbbá, feltűnőbbé teszi a ráncokat, hiszen nincs ami "kitöltse" és feszessé tegye a bőrt. Arctisztítóból a krémes, erősen hidratáló hatású, akár víz nélkül is használható termékeket válasszuk. A szárazság mellett sokan tapasztalják azt is, hogy egyre érzékenyebbé válik az arcbőrük, éppen ezért olyan hidratáló krémet érdemes használni, melyet érzékenyebb bőrre fejlesztettek ki.
A szem és a száj körüli, vékony bőrréteg az idő múlásával még jobban elvékonyodhat, a mimika és a beszéd következményeként itt alakulhatnak ki az első ráncok is. Érdemes ezekre az érzékeny területekre külön krémet használni.
Ne feledkezzünk el a fényvédelemről sem! A napsugárzás ugyanis erősen öregíti a bőrt, felgyorsíthatja a májfoltok kialakulását és a bőrrákért is felelős. Negyvenéves kor felett a bőr már nem tud olyan gyorsan regenerálódni, így a napsütés is komolyabb hatással van rá.
Milyen hatóanyagokat keressünk?
Sok olyan különleges (időnként már-már bizarr) anyag van, melynek öregedésgátló, rácmegelőző vagy erőteljes ránctalanító hatást tulajdonítanak. Ezek egy része azonban jóval többet ígér, mint amennyit teljesíteni tud. Bármennyire is meggyőzőek a reklámok, ne higgyük azt, hogy egy-egy krém néhány hét alatt tökéletes feszességgel és fiatalsággal ajándékozza meg az arcunkat. Természetesen, az eredmények nagyon is látványosak lehetnek, ám ehhez megfelelő hatóanyagokat kell összeválogatni.
A hialuronsav fontos szerepet játszik a bőr tömörségének, teltségének a megőrzésében, nagyon jó nedvesség-megkötő. A hialuronsav tartalmú krémek szinte azonnal feltöltik a ráncokat, a bőr simábbnak, feszesebbnek tűnik a használatuk után. A vitaminoknak szintén fontos szerepe van a finomabb ráncok csökkentésében. A C-és az E-vitamin erős antioxidánsok is, melyek védik, feszesítik a bőrt. A K-vitamint főleg szemránckrémeknél alkalmazzák, mert hatékony a sötét karikák, táskák csökkentésében. Az alfa- és béta-hidroxisavak bőrmegújító, tisztító és feszesítő hatásúak, segítenek megelőzni a mitesszerek kialakulását.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.