Több kilométeres jégkorszaki „festővászonra” bukkantak Amazóniában

 

Az amazóniai esőerdőben egy körülbelül 13 kilométer hosszú „festővásznat" fedeztek fel a tudósok, rakta masztodonok, óriás lajhárok és más, kihalt állatok jégkorszaki rajzaival. A gyönyörű művészeti alkotásokat egy most publikált tanulmány szerint okkerrel rajzolhatták.

Kolumbia legdélibb részén, Amazonas megyében meglepő jégkorszaki művészeti kincsre bukkantak a kutatók. Eredményeiket a Quarternaly International szaklapban publikálták - írja az origo.hu.

Ezeket a hihetetlen képeket az Amazóniában a legkorábban emberek készítették

– mondta Mark Robinson, a University of Exeter régésze a LiveScience online tudományos portálnak, aki társaival a sziklafestményeket elemezte.

Az őslakosok valószínűleg a kolumbiai Amazon északi szélén, Serranía La Lindosa régészeti lelőhelyén kezdték el festeni ezeket a képeket az utolsó jégkorszak vége felé, körülbelül 12 600–11 800 évvel ezelőtt. Ez idő alatt az Amazonas folyamatosan alakult át a ma ismert, trópusi erdővé.

A növekvő hőmérséklet a területet a szavanna, a tövises cserje és az erdő övezte színes tájról a mai trópusi esőerdővé változtatta.

A jégkorszak festményeinek ezrei kéznyomatokat, geometriai rajzokat és állatok legkülönbözőbb ábrázolásait őrzik. Szarvasok, tapírok, aligátorok, denevérek, majmok, teknősök, kígyók, de tevefélék, lovak és háromujjú patás emlősök is megjelennek a sziklafestményeken. Más részei embereket, vadászati jeleneteket és növényeket ábrázolnak, fákkal és a szavannával.

Az új eredmények részletesebbek, mint a korábbiak, és rávilágítanak arra, hogy nézhettek ki ezek a mára kihalt fajok

– mutatott rá Robinson. – A festmények élénk és izgalmas bepillantást engednek az akkori közösségek életébe is.

Hozzátette: hihetetlen ma belegondolni, hogy az egykori emberek óriási növényevők között éltek és vadásztak, amelyek némelyike akkora volt, mint egy kisebb autó.

Ezek a sziklafestmények a látványos bizonyítékai annak, hogy az emberek hogyan művelték a földet, hogyan vadásztak, gazdálkodtak és halásztak

– magyarázta José Iriarte, az Exeteri Egyetem régésze. – Valószínűleg a művészet a kultúra erőteljes része volt, és jól tükrözte az emberek társadalmi kapcsolatait.

A szakemberek szerint Dél-Amerika állatai közül sok az utolsó jégkorszak végén pusztult el, valószínűleg az emberi vadászat és az éghajlatváltozás hatásának kombinációja révén.

A növekvő hőmérséklet a területet a szavanna, a tövises cserje és az erdő övezte színes tájról a mai trópusi esőerdővé változtatta.

A tudósok a sziklákba vájt menedékhelyeket még 2017-ben és 2018-ban tárták fel, a kolumbiai kormány és a FARC, egy lázadó gerillacsoport 2016-os békeszerződését követően. A kutatók ekkor indították el az úgynevezett „LastJourney" projektet vezették, amelynek célja annak kiderítése, hogy az emberek mikor telepedtek le először az Amazonas területén, és hogy a gazdálkodásuk és vadászatuk milyen hatással volt a régió biológiai sokféleségére.