Baleset történt a németországi Legolandben, a hullámvasút-szerencsétlenségben legalább harmincan megsérültek - jelentette be a günzburgi rendőrség szóvivője csütörtökön, írja az MTI.
A hullámvasút a beszámolók szerint túl erősen fékezett, egy másik szerelvény pedig emiatt nekiment.
A balesetben legalább 34 ember megsérült, közülük ketten súlyosan.
A balesethez a vidámpark készenléti mentőszolgálatának összes tagját riasztották, három mentőhalikopter is a helyszínen van. A rendőrséget és a tűzoltóságot is riasztották.
Parkinformációk szerint a Tűzsárkány névre keresztelt hullámvasút másodpercenként akár nyolc méteres sebességgel halad, ami körülbelül 29 kilométer per órás sebességnek felel meg - írja a Stern. Azt egyelőre nem tudni, mitől fékezett be a szerelvény.
A csütörtöki szerencsétlenség ellenére a dél-németországi vidámpark nyitva marad.
Múlt szombaton a Németország délnyugati részén fekvő Rajna-vidék-Pfalz tartományban történt halálos baleset.
Itt egy 57 éves nő ismeretlen okokból kiesett az egyik hullámvasút kocsijából, és belehalt sérüléseibe.
A Klotten an der Mosel-i vidámpark csütörtökön nyitott ki újra.
A günzburgi Legoland 2002-ben nyitotta meg kapuit.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.