Akár a hatmillió dollár (1,7 milliárd forint) leütési árat is elérheti a Sotheby's aukciósház októberi árverésén New Yorkban egy illusztrált és jegyzetekkel ellátott, 700 éves, héber nyelvű imakönyv, amely különleges bepillantást enged a középkori Európa zsidó közösségeinek életébe és szertartásaiba.
A Luzzatto Nagyünnepi Máchzor néven emlegetett kötet, amely a késő 13. században vagy a korai 14. században készült Dél-Németországban, egyike a ma létező kevesebb mint 20 hasonló imakönyvnek - írja az MTI.
A Sotheby's szerint ez a legjelentősebb illusztrált középkori imakönyv, amelyet árverésre bocsátottak az elmúlt száz évben
- olvasható a The Guardian című brit napilap online kiadásában.
A kézirat szélein olvasható jegyzetek arról árulkodnak, hogy a középkori Németország egykori tartományából, Frankföldről indulva a máchzor "eljutott" Elzászba, a Boden-tóhoz, Észak-Olaszországba és Franciaországba. Használói minden állomáson feljegyezték a helyi hagyományokat, szertartásokat és jeles eseményeket.
Az ünnepi imakönyv készítője egy Ábrahám nevű férfi volt, amire abból következtettek a szakemberek, hogy Ábrahám próféta nevét mindig díszesen írta le.
Sharon Liberman Mintz, az aukciósház munkatársa szerint az imakönyvnek különös jelentőséget ad az a tény, hogy egy zsidó írnok-művész készítette egy olyan időszakban, amikor a héber nyelvű kéziratok nagy részét keresztény művészek illusztrálták. Hozzátette, hogy a "különösen ritka" kötet "elegáns kalligráfiákat és gyönyörű díszítéseket" tartalmaz.
Mintz szerint a kézirat a zsidó vallás legszentebb napjaihoz, a zsidó újévhez, a ros hásánához és a jom kipurhoz, az engesztelőnaphoz kötődő összes imát tartalmazza.
Az imakönyv utolsó tulajdonosáról, Samuel David Luzzattóról, egy 19. században élt olasz-zsidó tudósról és gyűjtőről kapta a nevét. Halálát követően az imakönyvet a párizsi székhelyű Alliance Israélite Universelle nevű zsidó szervezet vásárolta meg, amely most oktatási programjának finanszírozásáért bocsátja árverésre a kéziratot.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Súlyos baleset történt Lemberg megyében, ahol egy személyvonat darus autóval ütközött. A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.
A Huszti járásból származó Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét a fronton.
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.
"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.
Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.