A daganatos betegségek jóval nagyobb arányban fordulnak elő az amerikai hadsereg pilótái és a repülőgépeket kiszolgáló földi személyzet körében, mint az országos átlag - derül ki egy vasárnap megjelent felmérésből, amelyet a washingtoni védelmi minisztérium készített.
A Pentagon kutatása 900 ezer egykori pilóta, valamint a földi kiszolgáló személyzet körében készült, amelyből az derült ki, hogy a repülőn szolgáló állomány körében 87 százalékkal gyakrabban fordul elő melanóma, 39 százalékkal gyakoribb a pajzsmirigy-daganat, valamint a férfiak esetében 16 százalékkal több a prosztatarák, míg a nőknél ugyanilyen arányban gyakoribb a mellrák. Összességében a rák bármilyen fajtája 24 százalékkal gyakrabban alakul ki a repülőgépeken szolgáló katonák körében - áll a tanulmányban.
A kutatás földi személyzetre vonatkozó megállapítása szerint 19 százalékkal gyakoribb az agyi és idegrendszeri daganat, valamint 15 százalékkal több pajzsmirígy-tumort találnak körükben az amerikai népesség egészével összevetve.
A Pentagon közlése szerint ez minden idők legátfogóbb és legalaposabb kutatása a témában, amely nem csak a légierő tagjaira, de az amerikai hadsereg más fegyvernemeinél szolgáló repülőszemélyzetre is kiterjedt. A részletes felmérést azért indították, mert a leszerelt katonák régóta beszélnek arról, hogy a pilóták és a földi szermélyzet körében tapasztalati alapon nagyon sok a rákos megbetegedés.
A kutatás elvégzésére a szövetségi törvényhozás, a Kongresszus utasította a védelmi minisztériumot, amikor 2021-ban az akkori védelmi kiadásokról szóló törvénybe belefoglalta. A Pentagonnak a törvényi kötelezettsége miatt most az a feladata, hogy megpróbálja feltárni a gyakori megbetegegedések okait.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.