Egynapos vízitúrán a nagycsaládosok
Egynapos vízitúrán a nagycsaládosok
 / Közélet

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) szervezésében július 9-én Szabó Károly vezetésével idén is megrendezésre került az egynapos vízitúra. Összesen 36-an – többségében gyerekek – vettünk részt a Huszt és Nagyszőlős közötti túrán. Már több alkalommal voltunk hasonló programokon, mégis nagy izgalommal vártuk ezt a napot. Habár az időjárás reggel még nem volt túl kedvező, ez senkinek sem szegte kedvét és a szemerkélő eső hamar tovább is állt.

Indulás előtt a túravezetők elmondták a biztonsági szabályokat, felkészítettek az előttünk álló kihívások leküzdésére, evezéstechnikára, majd vízre szálltunk. Útközben kisebb-nagyobb pihenőket tartottunk, így volt lehetőség egy kis pancsolásra, amit nagyon élveztünk. Beevezhettünk egy lagúnába is a Mária Terézia sziklához, amely különleges élmény volt: a 4-5 méteres mélységben is kristálytisztán átlátszó, víz alatti forrásokkal táplált jéghideg vizével, gyönyörű sziklafalaival. Az út végére már mindenki belejött az evezésbe és könnyedén megérkeztünk Nagyszőlős közelébe.

A buszsofőrök már frissen sült pizzával vártak bennünket, melynek elfogyasztása után élményekkel gazdagodva, kellemesen elfáradva indultunk haza. Lesz mit mesélni szeptemberben az osztálytársaknak!

Köszönjük ezt a felejthetetlen túrát (is) a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének, és mindazoknak, akik munkájukkal, támogatásukkal hozzájárultak a program sikeréhez.

A program megvalósulásáért köszönet illeti a magyar kormányt és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-t.

Tar Eszter és Bence

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.