Robotrepülőgép zuhant le Zágráb területén a szakértők szerint

MTI

 / Közélet

Szakértők szerint – a roncsok alapján – egy feltehetően Ukrajnából elindított, TU-141 típusú szovjet hadműveleti-harcászati felderítő robotrepülőgép zuhant le a horvát főváros területén – jelentette pénteken az Index.hr című helyi hírportál meg nem nevezett szakértőkre hivatkozva.

Hirdetés

Az eset csütörtökön valamivel éjfél előtt történt. A város központjában is hallható robbanás után a repülőgép egy nagyobb darabja a Jarun tó mellett zuhant le, a helyszínen három méter átmérőjű kráter keletkezett - írja az MTI.

Lakossági bejelentés alapján a rendőrség azonnal kiérkezett a helyszínre.

A roncstól nem messze két ejtőernyőt is találtak. A területet lezárták. A hatóságok arra kérik az embereket, hogy a roncsokról készült fotókat, felvételeket ne osszák meg az interneten.

Az ügyben még nem szólalt meg az illetékes minisztérium.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.