Anthony Joshua egyhangú pontozással kikapott Olekszandr Usziktól
 / Sport

Izgalmas, magas színvonalú csatát és némileg váratlan eredményt hozott a négy szervezet nehézsúlyú világbajnoki címéért kiírt Anthony Joshua-Olekszandr Uszik profi ökölvívó mérkőzés, melyet végül utóbbi bokszoló nyert meg egyhangú pontozással. 

Hirdetés

A pénteki mérlegelésen Joshua kilenc kilóval nehezebb volt, mint a cirkálósúly korábbi vitathatatlan bajnoka, azaz minden fizikai paraméter alapján a brit volt az esélyesebb - írja az Origo.

Ehhez képest Uszik kezdett jobban, és Joshua csak a 3. menetben kezdte el felvenni a küzdelem ritmusát, amikor meg is rendítette az ukránt.

Ugyanígy tett a 7. menetben is.

Az utolsó menetekben már mindketten sérüléssel bokszoltak, Uszik szemöldöke felrepedt, Joshuáé pedig egyre jobban bedagadt.

A 12., utolsó menet aztán az ukránnak sikerült jobban, aki a kötelekhez tudta szorítani az erejével egyre jobban elkészülő britet, és padlóra küldeni ugyan nem tudta, de így is egyhangú pontozással (117-112, 116-112, 115-113) Uszikot hirdették ki győztesnek.

Így az ukrántól kell most már elvennie a következő kihívónak a WBO, a WBA, az IBF és az IBO nehézsúlyú bajnoki öveit.

Címkék

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ukrán gabona. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.

Megrendítő búcsúztatás Munkácson: a 95. dandár katonáját 568 napig eltűntként tartották nyilván. Fotó: Munkácsi Városi Tanács

Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.

A rendőrök a jármű kerekeire célozva állították meg az agresszív sofőrt. Videórészlet

A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.

Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.

Orosz–ukrán háború: Több ukrán régióban maradtak áram nélkül az orosz csapás után (Fotó: AFP)

Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.