Többnapos vízitúra a Dnyeszteren - Vízre szálltak a nagycsaládosok

Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

Amilyen gyorsan elrepült a nyár, olyan gyorsan elérkezett az a nyárvégi péntek, amit 24 izgatott nagycsaládos már régóta várt. A hajnali órákban indultunk busszal Beregszászból, Tiszaújlakon felvettük a még hozzánk csatlakozókat, s belevágtunk egy olyan kalandba, ami úgy hiszem, meghatározó emlék marad mindannyiunk számára.

Nem akarok szláv nevű falvakat és helyszíneket említeni, mert adott helyzetben nem is igazán tudtuk pontosan, merre járunk, de egy bizonyos: Ivan Franko városában vettünk búcsút ismerős sofőrünktől és átszálltunk egy buszra, ami a tett helyszínére szállított minket, hogy a Dnyeszter kanyon vadregényes, szemet gyönyörködtető, közel 50 km-nyi szakaszán evezhessünk.

Itt említeném meg, hogy a Dnyeszter kanyon Ukrajna hét csodájának egyike.

Csoportvezetőnk, Badó Norbert a végsőkig tartotta bennünk a lelket, biztatott, hogy profi túravezető lesz majd a segítségünkre utunk során, hiszen gyerekek és nők is voltak közöttünk. A nagy találkozás után Szásával (ő volt a túravezető, szakács, edző, tanácsadó, idegenvezető, turisztikai szakember) és Irinával (ő teljes mértékben Szása segítője, jobbkeze és nem utolsó sorban a felesége) egy welcome-szendvics elfogyasztása után kicsit szkeptikusan ugyan – mert a csomagok mennyisége jóval meghaladta az emberi agy számára elfogadhatót –, utunkat a vízpart felé vettük.

3 kajak és 2 katamarán várt ránk, amiket csak úgy vehettünk birtokba, hogy előbb végig hallgattunk egy rövid biztonsági előírást.

És végre elindultunk. Nem volt félelmetes, annál inkább csodálatos és hihetetlen; a víz tiszta volt és csendes, és a Tiszától eltérő módon széles és szemétmentes. Első megállónk helyszíne a Rákovec melletti kőbástya maradványainál volt. És nem csalás, nem ámítás: annak idején Rákóczi és csapatai itt is jártak. Következő állomásunk már az éjszakai pihenőnk helyszíne volt. Így tehát kikötöttünk és sátrat vertünk. A társaság jó humora már itt is megnyilvánult, hiszen jóízűen hecceltük egymást és versenyt csináltunk a sátorállításból.

Vacsora: akkor még nem sejtettük, hogy az akkor felbontott tusonka elkísér minket egész túránk során. De milyen jó is volt! Új értelmet kapott a „gyorsanvalamifinomat” elnevezés is a tusonkával való megbolondítás révén. Az este családias, bemutatkozós, beszélgetős és viccelődős volt. Az éjszakánk „viszonylag” csendesen telt!

Másnap reggel már 9 után vízre szálltunk. A második napunk volt a legtöbbet evezős. Cserélgettük is a katamaránokat kajakra és így fordítva. Ebéd után egy mesés kilátóra gyalogoltunk fel, ahonnan szinte teljes egészében látszott a Dnyeszter kanyon.

Viszonylag hamar kikötöttünk, és jött a már rutinná vált sátorállítás és a jól megérdemelt folyami tusolás. Szása szombat este olyan borscsot készített, ami kevesebb mint egy óra alatt elkészült, és merem állítani, hogy olyan finomat még nem ettünk addig (persze a titkos összetevő sem hiányozhatott belőle: a tusonka). A jól megérdemelt és kiadós vacsora elfogyasztása után mindenki hamar „ágyba” bújt, mert mit ne mondjak, fárasztó az evezősdi.

Vasárnap reggel: természetesen aznap is Taraczközi Ferenc lelkész-nagycsaládos apuka tartott áhítatot, hogy ne csak testi, hanem lelki táplálékot is vegyünk magunkhoz. Ezúton is köszönet a szolgálatért! A reggeli után gyors sátorbontás, és azonnal vízre szálltunk, amit megnehezített pár arra tévedt tehén, de nekünk semmi sem jelentett akadályt (gondolom szólhatok a többiek nevében is)! Az irányt a végső cél felé vettük, a Vörös-völgyi (Cservonográdi) várrom és a nem messze tőle található Dzsurinszkij-vízesés felé.

Könnyes búcsút vettünk Szásától és Irinától, akik nélkül ez a túra talán nem is jöhetett volna létre ilyen formában, és elindultunk Ivano-Frankivszkba, ahol azért már vártuk a találkozást sofőr bácsinkkal és a légkondis busszal. Aztán röpke 5-6 óra alatt már otthon is voltunk!

Mindent összevetve: sokat tanultunk a környezetünkről, a tájak szépségéről, az emberek vendégszeretetéről és nem utolsó sorban arról, hogy van még bennünk tartalék! Olyan határokat feszegettünk úgy testileg, mint lelkileg, amiket, azt gondolom, nem is álmodtunk volna. Életre szóló élmény volt!

Dónát Zsuzsanna
résztvevő