Kárpátinfo hetilap


| 2021. 08. 21. – 08:08 | Kárpátalja |
A BorzsaVári TMH civil szervezet idén először rendezett Mezőváriban népi kultúránkat, hagyományainkat ápoló, továbbadó napokat.

Hirdetés

A BorzsaVári TMH civil szervezet idén először rendezett Mezőváriban népi kultúránkat, hagyományainkat ápoló, továbbadó napokat. Az eseménynek a Kárpátaljai Református Egyház tulajdonában lévő Egy Ház a Nemzetért nevet viselő épület adott otthont.

A három nap fő foglalkozása a néptánc, népi ének, népzene és népi játékok tanulása volt. Napközis táborunkba vártuk a településünk és a környező falvak fiataljait, gyermekeit. Nagyobb létszámban volt jelen a helyi Cseperedő táncegyüttes, a csomai táncegyüttes, illetve a sárosoroszi Boróka tánccsoport. Velük máskor is dolgoztunk együtt.

Képviseltette magát Borzsova, Nagybereg, Beregszász, Halábor stb. ifjúsága is. Lőrinc Sándor és Lőrinc Beáta, Nyíregyházáról érkezett tánctanár páros vállalta, hogy ebben a három napban egy közös produkciót hoznak létre a három tánccsoporttal. Ezt meg is valósították, nem kis sikerrel léptek fel a záróesten.
Somogyi éneket tanultunk a tábor résztvevőivel, illetve az óvodás csoporttal a kézimunkás foglalkozás után, amit nagyon kreatív óvónőink vezettek, és gyerekjátékokat tanultunk. Sajnos lassan elfelejtődnek az énekes gyerekjátékok, a párválasztók, a versenyszerű játékok. Ahhoz, hogy gyermekeinket lefoglaljuk, minden percét be kellett tervezni a napnak, a szabadidőben pedig csakis fa játékok álltak rendelkezésre: óriás jenga, nyári sítalp, gólyaláb, kosárhinta…

Vendégünk volt két nap erejéig a Sergő zenekar, akik fergeteges koncertet adtak kedd este, ahová a környékről is sokan érkeztek, de megmozgatta a falu népét is. Ők és a BorzsaVári népi zenekar tagjai két napon keresztül korrepetálták a zenészeinket, akik a végén nem kis bátorsággal álltak a közönség elé.

Mitagadás, a mai gyerekek, fiatalok már ritkán találkoznak a pokrócszövés részleteivel, a horgolással, a csuhéból készített játékokkal, eszközökkel. Célunk az volt, hogy ezeket a hagyományokat felelevenítsük, érdeklődést keltsünk azokban, akik már igen régen nem foglalkoznak vele, megmutassuk és alkalomadtán visszatanítsuk gyerekeinknek ezeket a fogásokat. A gyerekek nagy kedvence pedig az agyagozás és a gyöngyfűzés volt.

Nem akármilyen élményben részesültek a résztvevők, amikor Bak Dávid mesélt a kicsinyeknek, amit a nagyok ugyanúgy élveztek, aztán az aprók táncát is ő vezette. Minden napnak a levezetéseképpen még egy közös táncház következett, és mikor kellőképpen mindenki elfáradt, hazamehettek egy kis pihenésre.

Nem lett volna teljes a napunk, ha a konyhán dolgozó önkéntes csapat nem adott volna bele mindent, így mindennap finom ebéddel vártak mindenkit, és reggeltől estig teljesítették minden kívánságunkat. Nagy köszönet érte innen is.

Minden szakember, aki közreműködött a tudása legjavát adta, a szeretete a gyerekek felé érezhető volt, ezért is mondhatom nagyon sikeresnek a három napunkat.

Támogatónk az Emberi Erőforrás Minisztériumának Csoóri Sándor Alapja.

Kovács Sándor


Hirdetés

  • A BorzsaVári TMH civil szervezet idén először rendezett Mezőváriban népi kultúránkat, hagyományainkat ápoló, továbbadó napokat.
  • A BorzsaVári TMH civil szervezet idén először rendezett Mezőváriban népi kultúránkat, hagyományainkat ápoló, továbbadó napokat.

  • A cikk a Kárpátinfo hetilap 25. évfolyamának 33. számában jelent meg.
  • Hetilapunkat megvásárolhatja terjesztőinknél, illetve előfizetheti a postán.
  • A Kárpátinfo hetilapot ONLINE is előfizetheti!
  • Lapunkat elolvashatja PDF formátumban is.

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!