Kitört egy vulkán, evakuálták a lakosokat
Kitört egy vulkán, evakuálták a lakosokat

MTI

 / Mozaik

Kitört egy vulkán a Fülöp-szigetek keleti részén vasárnap, a környékbeli települések lakóit evakuálták – közölték a helyi hatóságok.

Hirdetés

A Sorsogon tartományban található Bulusan vulkán kitörése 17 percig tartott. A tűzhányó legalább egy kilométer magas hamufelhőt lövellt a magasba – jelentette a Fülöp-szigetek földtani intézete, írja az MTI.

A hatóságok a legalacsonyabb riasztást adták ki a térségre.

A kitörés két várost érintett, de sérültekről egyelőre nem érkezett hír – tette hozzá az intézet. Egy illetékes elmondta, hogy két településen semmit sem lehet látni a hamutól. Ott megkezdték az emberek evakuálását: először az időseket és az asztmásokat menekítik ki.

A vulkán négy kilométeres körzetéből kitiltották az embereket, és óvatosságra intették a közelben élőket. A manilai reptéri hatóságok hangsúlyozták: egyelőre egyetlen járatot sem érintett a kitörés, de a pilótákat figyelmeztették, hogy kerüljék el a térséget.

A Bulusan vulkán többször tört ki az elmúlt években: 2016-ban és 2017-ben tucatnyi hasonló aktivitást regisztráltak.

A délkelet-ázsiai ország a csendes-óceáni tűzgyűrűn fekszik, ahol gyakoriak a vulkánkitörések és a földrengések, az országban több, mint húsz aktív tűzhányó van.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.