A Credit Suisse legfrissebb jelentése kimutatta, hogy a háztartások összesített globális vagyonának 45,8 százaléka a világ lakosságának mindössze 1,1 százalékának kezében összpontosul.
Ez konkrétan azt jelenti, hogy 56 millió ember között oszlik meg a megdöbbentő 191,6 ezer milliárd dolláros vagyon. A részletekkel a Statista és a Visualcapitalist jelentkezett - írja az Origo.
A globális vagyonelosztási piramis következő szintjén már a felnőtt lakosság 11,1 százaléka,
azaz 583 millió ember osztozik 163,9 ezer milliárd dolláron, ami a globális vagyon 39,1 százalékának felel meg.
Ahogy a piramis egyre szélesedik, látható, hogy egyre nagyobb rétegek között oszlik szét egyre kisebb összeg.
A már csak a globális vagyon 13,7 százalékát, pénzben kifejezve 57,3 ezer milliárd dollárt a 32,8 százalékot kitevő, azaz 1,7 milliárdnyi embernek kell beosztania.
A piramis alján 2,9 milliárd ember (a világ népességének 55 százaléka) együttesen 5,5 ezer milliárd dolláros vagyonon osztozik, ami a teljes globális vagyonnak mindössze 1,3 százaléka.
A világjárvány következtében a globális vagyon 2020 első felében jelentős visszaesést produkált.
Március végére a háztartások globális vagyona már mintegy 4,4 százalékkal csökkent.
A világ kormányai által nyújtott számos monetáris és fiskális ösztönző csomag révén azonban a globális háztartási vagyon hamar talpra állt, és az évet 418,3 ezer milliárd dolláron zárta, ami 7,4 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.
Végpontok a globális vagyonban
Míg a majdnem 200 ezer milliárd dolláros vagyonnal rendelkezők a világ népességének mindössze 1,1 százalékát teszik ki, a globális vagyon 45,8 százalékát birtokolják. A spektrum másik végén a lakosság 55 százaléka a globális vagyon mindössze 1,3 százalékát (azaz 5,5 ezer milliárd dollárt) költheti el. A világ lakosságának fennmaradó része pedig a vagyon 52,8 százalékát.
A globális vagyon megoszlása régiók szerint
Míg a vagyoni egyenlőtlenségek különösen a fent említett vagyoni sávokon belül mutatkoznak meg, ezek a különbségek az országok között regionális alapon is megfigyelhetők.
A teljes vagyon 2020-ban Észak-Amerikában 12,4 ezer milliárd dollárral, Európában pedig 9,2 ezer milliárd dollárral nőtt.
A vagyonnövekedés nagy részét ez a két régió adta, Kína további 4,2 ezer milliárd dollárral, az ázsiai és csendes-óceáni térség (Kína és India nélkül) pedig további 4,7 ezer milliárd dollárral gyarapodott.
Indiában és Latin-Amerikában egyaránt csökkent a vagyon 2020-ban. Indiában a teljes vagyon 4,4 százalékkal, azaz 594 milliárd dollárral csökkent. Eközben Latin-Amerika tűnik a legrosszabbul teljesítő régiónak, ahol a teljes vagyon 11,4 százalékkal, azaz 1,2 ezer milliárd dollárral csökkent.
A világjárvány utáni globális kilátások
A nemzetközi gazdaságra nehezedő koronavírusos terhek ellenére a világ a következő években, és már idén is erőteljes GDP-növekedésre számíthat.
A Nemzetközi Valutaalap legfrissebb, 2021. áprilisi becslése szerint a globális GDP 2021-ben nominálisan 100,1 ezer milliárd dollár lesz, ami 4,1 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest.
A GDP-növekedés és a háztartások vagyonának növekedése között normális időkben fennálló kapcsolat, valamint a gazdasági tevékenység várhatóan gyors ütemű visszatérése a járvány előtti szintre, arra utal, hogy a globális vagyon ismét gyors ütemben növekedhet. A Credit Suisse becslései szerint a globális vagyon a következő öt évben 39 százalékkal nőhet.
Az alacsony és közepes jövedelmű országok is lényeges szerepet játszanak majd a következő évben. A növekedés 42 százalékáért ők felelnek, noha a jelenleg a globális vagyon mindössze 33 százalékát birtokolják.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Júniustól indul az ukrán hadsereg reformja: nőnek a fizetések, a gyalogság akár 400 ezer hrivnyát is kaphat, és megkezdődhet a leszerelés.
Ternopil egy része áram nélkül maradt.
Egy 48 éves katonát tartóztattak le Rivne megyében, miután tüzet nyitott a TCK-munkatársakra. Ketten megsérültek.
Súlyos baleset történt Lemberg megyében, ahol egy személyvonat darus autóval ütközött. A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.
A Huszti járásból származó Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét a fronton.
A munka ünnepe a munkavállalói jogokért folytatott nemzetközi küzdelemből nőtte ki magát.
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.
"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.
Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.