A terhesség első 12 hetében a vetélés kockázata viszonylag magas, sokan ezért nem is jelentik be korábban tágabb környezetüknek a babavárást. A magzat elvesztése komoly trauma mind az anya, mind az apa számára, akik tudni szeretnék az okokat.
Gyakran a hormonok állnak a vetélés háttérben
Spontán vetélésről akkor beszélünk, amikor a terhesség a 24-ik hete előtt valamilyen oknál fogva spontán megszakad. Ez leggyakrabban az első trimeszterben szokott megtörténni (statisztikák szerint a kezdődő terhességek közel negyede így végződik), és sokszor olyannyira korán, hogy a kismama még csak nem is tudott az állapotáról - írja a Házipatika.com.
A vetélés jelei a vérzés és a hasi görcsök, amelyek során a méhszáj fokozatosan kinyílik. Attól függően, hogy a spontán vetélés során teljesen kiürül-e a méh vagy sem, szükség lehet műszeres befejezésre. Ha teljes mértékben nem tud kiürülni és összehúzódni, akkor szükséges műtéti úton is beavatkozni.
A vetélések egy részének hátterére soha nem derül fény. A terhesség megszakadása ilyenkor nagy valószínűséggel kromoszóma-rendellenesség miatt következik be (amely idősebb korban igen gyakori), ám alapos utánajárással esetenként kideríthető az ok.
Vetélés progeszteronhiány miatt
A progeszteronhiány igen gyakori állapot, amely teherbe esési nehézségeket és korai vetélést eredményezhet. A progeszteron ugyanis igen fontos hormon, amely többek között a tökéletes beágyazódást segíti. Minél nagyobb mértékű a hiány, annál nagyobb eséllyel következik be vetélés. Már a várandósság előtt is lehetnek tünetei - példáu lmenstruáció előtti barnás folyás, elhúzódó vérzés -, így már ekkor el lehet kezdeni a kezelést. Természetesen ha a terhesség során derül fény az alacsony hormonszintre, akkor a fenyegető vetélés miatt - amelyet vérzés, görcsök is előjelezhetnek - mihamarabb progeszteronpótlásra van szükség.
Pajzsmirigyzavar miatt is elmehet a magzat
Akár pajzsmirigy-alulműködésről, akár túlműködésről van szó, mindkét állapot nagyban befolyásolja mind a teherbeesést, mind a várandósságot. A szerv rendellenes hormontermelése ugyanis negatívan hat a menstruációs ciklusra, a peteérésre, a megfelelő beágyazódásra és a magzat egészséges fejlődésére. Ráadásul a pajzsmirigy-alulműködés gyakran progeszteronhiányt von maga után, ami tovább rontja a kihordási esélyéket.
Az esetek többségében zavar esetén a terhesség nem is jön létre, ám ha mégis, akkor fennáll a vetélés és a fejlődési rendellenességek esélye. Éppen ezért érdemes a pajzsmirigy-funkciókat ellenőrizni a várandósság során, hogy szükség esetén az anya megfelelő terápiában részesüljön, és egészséges gyermeknek adhasson életet - mondja dr. Lőrincz Ildikó, a Nőgyógyászati Központ nőgyógyász-endokrinológusa.
PCOS és a vetélés
A PCOS betegség során a petefészkekben kisebb-nagyobb ciszták alakulnak ki, és statisztikák szerint ekkor 30-35 százalék is lehet a korai vetélés esélye. Az állapot mögött gyakran komplex hormonzavar áll. A betegség gyakran társul pajzsmirigyzavarral és progeszteronhiánnyal is, ami még inkább rontja a kilátásokat. Sajnos kezeletlen esetben nemcsak vetélést okozhat, de nagyobb eséllyel alakul ki a várandósság során magas vérnyomás és cukorbetegség is. A PCOS ultrahangos vizsgálattal és vérvétellel állapítható meg, és kezelésében nagy szerepe van a speciális, személyre szabott diétának, a rendszeres mozgásnak, és szükség esetén a gyógyszeres kezelésnek.
Fertőzések miatti vetélés
Várandósság során a hüvely pH értéke megváltozik, ezért a kismama lényegesen fogékonyabbá válik különböző fertőzésekre. Ha a tünetekkel (égő, viszkető érzés, megváltozott hüvelyi folyás) mihamarabb felkeresi a kezelőorvosát, nagy eséllyel megelőzhető a baj. Ellenkező esetben a felszállófertőzésa méhet és a burkot is elérheti, és vetélés - később koraszülés - is bekövetkezhet. A terhes nőknek ezért fokozottan kell ügyelniük az intim higiéniára, és már a legapróbb tünetnél orvoshoz kell fordulniuk!
További okok a vetélések hátterében:
- véralvadási zavar (trombofília, Antifoszfolipid-szindróma)
- anatómiai okok (például méhsövény, a méh rendellenességei, gyenge méhszáj)
-autoimmun betegségek(például szisztémás lupus)
- mióma
- cukorbetegség
- ismeretlen eredet (amely a leggyakoribb)
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.