Az ukrán parlament nagy többséggel megszavazta csütörtökön az oligarchaellenes törvényt.
A törvénytervezetet 279 képviselő támogatta a jelen lévő 379 közül, közölte az MTI.
Az UNIAN hírügynökség ismertetése szerint a Volodimir Zelenszkij államfő által előterjesztett törvényjavaslat csökkenteni hivatott azokat a nemzetbiztonsági kockázatokat, amelyek a jelentős gazdasági és politikai súllyal bíró személyek (oligarchák) túlzott befolyása miatt alakulnak ki. A jogszabály értelmében az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) dönti el, hogy ki minősül oligarchának, és nyilvántartásba veszi őket. Az oligarchákká nyilvánított személyek nem finanszírozhatnak politikai pártokat, nem vehetnek részt privatizációs eljárásokban.
Az oligarchák nyilvántartásba vételekor azt veszik figyelembe, hogy az illető részt vesz-e a politikai életben, befolyással bír-e a médiára, és tulajdonosa-e monopolhelyzetben lévő vállalatnak, a vagyona meghaladja-e a 85 millió dollárt (több mint 25 milliárd forintot). A jogszabály ezenkívül kötelezi az állami tisztségviselőket arra, hogy vallják be oligarchákkal lebonyolított ügyleteiket.
Az első olvasatban júliusban elfogadott törvényjavaslatot még az elnöknek is alá kell írnia ahhoz, hogy jogerőre emelkedjen.
Zelenszkij májusban arról számolt be arról, hogy az RNBO tizenhárom olyan személyt azonosított, akiket valószínűleg oligarcháknak minősítenek. Az elnök mindazonáltal visszautasította akkor, hogy megnevezze őket.
A helyi sajtó szerint az oligarchák jövőbeni listáján szerepelhet a 2019-es elnökválasztáson Zelenszkijt támogató Ihor Kolomojszkij is, aki Ukrajna egyik leggazdagabb üzletembere, az 1+1 nevű, legnépszerűbb ukrán televíziós csatorna tulajdonosa, illetve az ukrán hatóságok által hazaárulással vádolt Viktor Medvedcsuk, a Kijev által oroszbarátnak mondott ukrán politikus.
A tervezetet alig egy nappal azután fogadták el, hogy ismeretlenek szerdán rálőttek Szerhij Sefir elnöki főtanácsadó autójára Kijev közeliében. Sefir sértetlenül úszta meg a támadást, de a sofőrje súlyosan megsebesült, műtétet hajtottak végre rajta.
Zelenszkij nem zárta, hogy a támadást az ő törvényjavaslata váltotta ki. A New Yorkban tartózkodó államfő az eset után közzétett videófelvételben jelezte, hogy az ENSZ-közgyűlésen elhangzó beszéde után azonnal hazautazik. Zelenszkij "gyávaságnak" nevezte a támadást, és fogadkozott, hogy a merénylet semmiképpen nem lesz befolyással "csapatának szilárdságára", és nem lesz hatással a változások végrehajtásához választott irányvonalra, a gazdaság kifehérítésére, a bűnözés és a befolyásos pénzügyi csoportok elleni harcra sem.
Sefir már azelőtt ismerte Zelenszkijt, hogy megválasztották őt elnöknek. Az államfőhöz hasonlóan tévés múltja van, társszerzője volt Zelenszkij showműsorának, több filmnek és tévésorozatnak volt a producere.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.