Oroszország megkezdte a felkészülést a dél-ukrajnai Herszon megye teljes megszállására, ennek érdekében megerősítette tüzérségét az általa 2014-ben önkényesen elcsatolt Krím-félsziget északi részén - jelentette ki Olekszandr Motuzjanik, az ukrán védelmi minisztérium szóvivője hétfői kijevi sajtótájékoztatóján.
A tisztségviselő szerint Oroszország céljai között szerepel a Donyec-medencében lévő két régió, Donyeck és Luhanszk megye teljes elfoglalása, emellett pedig a Krímmel szomszédos Herszont is teljesen el akarja foglalni. A megyeszékhely, Herszon már több hete orosz ellenőrzés alatt áll - írja az MTI.
A dél-ukrajnai régióra Motuzjanik szerint elsősorban azért van szüksége Oroszországnak,
mert ivóvizet és elektromos áramot a Krím elcsatolása előtt onnan kapott a félsziget.
A szóvivő tájékoztatott arról is, hogy az elmúlt napokban Oroszország több, mint kétszeresére növelte a Kalibr típusú robotrepülőgép-hordozók számát a Fekete-tengeren, és jelenleg hét ilyen hajó tartózkodik ott, összesen legfeljebb 50 lövedékkel. Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy az ukrán védelmi tárca adatai szerint a múlt héten még csak három ilyen orosz hordozóhajó volt a Fekete-tengeren, legfeljebb 20 robotrepülőgéppel.
Közben Denisz Smihal miniszterelnök megerősítette a sajtó képviselőinek, hogy a dél-ukrajnai Odesszát ismételten orosz rakétatámadás érte hétfő reggel, amikor ő és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke oda látogatott. Smihal megjegyezte, hogy az orosz erők az utóbbi három nap mindegyikén hajtottak végre támadást Odessza ellen. Makszim Marcsenko, Odessza megyei kormányzó hozzátette, hogy hétfőn a Krím-félszigetről támadták rakétákkal a várost, és ennek következtében infrastrukturális létesítményekben keletkeztek károk.
Olekszandr Markusin, a Kijev megyei Irpiny város polgármestere bejelentette, hogy a tűzszerészek végeztek a település teljes aknamentesítésével. Ugyanakkor figyelmeztette a város lakóit,
hogy ha gyanús tárgyat találnak, ne nyúljanak hozzá, hanem értesítsék a hatóságokat.
A város mintegy egy hónapig volt orosz kézen, az ukrán erők március 28-án vették vissza az ellenőrzést fölötte. Április 11-én elkészült egy ideiglenes híd, amely összeköti a régióban Irpinyt, Bucsát, Hosztomelt és Vorzelt a fővárossal, Kijevvel. Április 25-én megindult a buszközlekedés Irpiny és Kijev között, a kisvárosban kinyitottak a szupermarketek. Május 3-án a város polgármestere közölte, hogy hamarosan végeznek a közművek, azaz a város víz-, villany- és gázellátásának helyreállításával, és a lakók visszatérhetnek Irpinybe - emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda.
Irina Venegyiktova ukrán főügyész eközben a Facebookon arról számolt be, hogy azonosítottak egy újabb orosz katonát, aki a gyanú szerint háborús bűncselekményeket követett el Kijev megyében. A főügyész tájékoztatása szerint Anton Sztrujevről, az egyik orosz gépesített század parancsnokáról van szó. Az ukrán hatóságok szerint a századparancsnok társaival együtt elfogott és fizikai erőszakot alkalmazva - a fejüket, arcukat ütlegelve - kihallgatott két fegyvertelen civilt a Kijev megyei Mokrec faluban. Utána megparancsolta nekik, hogy vetkőzzenek le, és bezárta őket egy pincébe.
Venegyiktova hozzáfűzte, hogy a századparancsnok a harmadik katona ugyanabból az orosz dandárból, akit meggyanúsítottak háborús bűncselekmények elkövetésével.
A két másik a gyanú szerint Bohdanyivka faluban bánt kegyetlenül egy hadifogollyal és egy pappal.
Az ukrán vezérkar hétfő délutáni helyzetjelentésében arról számolt be, hogy Luhanszk megyében Rubizsne településnél folytatódtak a heves harcok, és az orosz erők - a fegyvernyugvás bejelentése ellenére - ismét tüzérséggel lőtték és rohamozták a Donyeck megyei Mariupolban lévő Azovsztal gyártelepet, ahová a várost védő ukrán katonák bevették magukat.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.