Podoljak: A krími hidat meg kell semmisíteni
Podoljak: A krími hidat meg kell semmisíteni

Ukrajna egyértelműen legitim katonai célpontnak tekinti az ideiglenesen megszállt Krím félszigetet az orosz szárazfölddel összekötő hidat – jelentette ki szerdán Mihajlo Podoljak, az elnöki hivatal vezetőjének tanácsadója egy lapinterjúban, számolt be az rbc.ua hírportálra hivatkozva a Karpat.in.ua.

A jelentés szerint Podoljak a The Guardian című lapnak nyilatkozva elmondta: „ez illegális építkezés, és az orosz hadsereg fő ellátási kapuja a Krím félszigeten.”

Mint hangsúlyozta: „az ilyen létesítményeket meg kell semmisíteni.”

Viktor Andrusziv, a belügyminiszter tanácsadója korábban kijelentette, hogy Ukrajna komolyan fontolgatja a krími híd lerombolását, ami csak idő kérdése. Mint kifejtette, a krími híd biztosan meg lesz semmisítve, a kérdés csak az, hogy ez mikor fog megtörténni. Úgy vélte, az ukrán fegyveres erőknek e cél eléréséhez egy feltételt kell teljesíteniük:

közelebb kell vinni a megfelelő fegyvereket az Azovi-tenger partjához.

Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára korábban azt mondta, amint Kijevnek lehetősége lesz rá, csapást fog mérni a Krímet Oroszországgal összekötő kercsi hídra, mert az orosz hadsereg az átkelőhelyet utánpótlás szállítására használja. „Ha lehetőségünk lett volna rá, már megtettük volna. Amint lehetőségünk lesz rá, biztosan meg fogjuk tenni” – ígérte meg.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.