Ukrajnának a lehető legtöbb nehézfegyverre van szüksége, de az ukrajnai háború megállításához Kijevnek Putyintalanítania kell Oroszországot, majd egész Európát – jelentette ki Petro Porosenko volt elnök és pártvezető pénteken egy lapinterjúban, adta hírül az rbc.ua hírportálra hivatkozva a Karpat.in.ua.
A jelentés szerint Porosenko a Gazeta Wyborcza című lengyel lapnak nyilatkozva azt mondta: „Nehéztüzérség. Oroszországnak még mindig tízszer több van, mint nekünk.
Csak a katonáink rendkívül erős motivációjának és moráljának köszönhetően sikerül kitartani, mert ezekkel az oroszok nem rendelkeznek.”
Hozzátette, másodsorban harcosok kellenek, harmadrészt légvédelem, negyedsorban tankok, mert ez az offenzíva kulcseleme.
„Ráadásul mindehhez lőszer kell. Herszon térségében még mindig nagyon heves csatákat vívunk. Sajnos az oroszoknak sikerült bejutniuk Szeverodonyeckbe, és korábban elfoglalni Izjumot, Popasznát” – emlékeztetett.
De a leglényegesebbnek azt nevezte, hogy Putyin célja, hogy három nap alatt elfoglalja Kijevet, majd meghódítsa Donbászt, nem valósult meg.
A volt elnök beszélt a Marshall-terv elfogadásáról, amelyet szerinte a zárolt orosz vagyonból kell majd finanszírozni.
„Ehhez külön alapot kell létrehozni. Az ukrán gazdaságot tönkreteszik az oroszok.
Repülőtereink, útjaink, vasútjaink, acél- és olajfinomítóink megrongálódnak” – mutatott rá. „A háború megállításához Putyintalanítani kell Oroszországot, majd Európát. Mert egyes politikusok sajnos még mindig mérgező pénztámogatást kapnak Putyin Oroszországától, és egyes vállalatok Oroszországgal üzletelnek, és támogatják Putyin rezsimjét” – sajnálkozott Petro Porosenko.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.