Zelenszkij: Az orosz invázió miatt teljesen leállt a rákos betegek kezelése Ukrajnában

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy konferencián közölte, hogy az Ukrajnában folyó teljes körű orosz invázió és háború következtében teljesen leállt a rákos betegek kezelése – adta hírül az rbc.ua hírportál pénteken az elnök felszólalására hivatkozva, melyet a Karpat.in.ua idéz.

Hirdetés

A tudósítás szerint Zelenszkij a Brave Ukraine elnevezésű konferencián mondott beszédében kijelentette, hogy Oroszország katonai agressziója miatt nagyon komoly problémákkal szembesült Ukrajna egészségügyi rendszere. „Különösen most, hogy hazánkban nem kezelik a rákos betegeket” – tette hozzá.

Megjegyezte, hogy ráadásul Ukrajnában gondok vannak az inzulinhoz való hozzáféréssel, és hiány van antibiotikumokból is.

Az elnök emlékeztetett arra, hogy Oroszország olyan problémákat okozott Ukrajnának, Európának, amelyeket néhány hónapja még elképzelni sem tudtak. „Ilyen a daganatos betegek kezelésének szinte teljes hiánya. Rendkívül bonyolult a cukorbetegek számára az inzulinhoz való hozzáférés, a készítményből nagy a hiány.

Lehetetlen sebészeti beavatkozásokat végezni” – mondta. Kiemelte, hogy még antibiotikumokból is hiánya van.

„Mindez az orosz megszállás következménye területünk és lakosságunk egy része számára, amelyeket fel kell szabadítanunk a megszállás alól” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.