Zelenszkij vasárnap munkalátogatást tett Zaporizzsja megyében
Zelenszkij vasárnap munkalátogatást tett Zaporizzsja megyében

Volodimir Zelenszkij elnök vasárnap Zaporizzsja megyében tett munkalátogatást, amelynek során felkereste az ukrán hadsereg előretolt állásait, és tájékozódott a hadműveleti helyzetről – adta hírül az rbc.ua hírportál hétfőn az államfő honlapjára hivatkozva, írja a Karpat.in.ua.

Hirdetés

A közlemény szerint Zelenszkij a frontvonalon megismerkedett a hadműveleti helyzettel, és kitüntetéseket adott át a katonáknak.

„Szeretném megköszönni nagyszerű munkájukat, szolgálatukat, amit mindannyiunk, az államunk védelmében teljesítenek.

Köszönöm mindenkinek. Jó egészséget kívánok önöknek és családjuknak, akik támogatják önöket. Vigyázzanak magukra!” – fordult az elnök a katonákhoz, majd egyperces néma főhajtással tisztelegtek az elesett védők emléke előtt.

A hírportál emlékeztetett arra, hogy az államfő a munkalátogatása során a Donyeck megyei Bahmut és a Luhanszk megyei Liszicsanszk körzetében lévő ukrán állásokat is felkeresett.

Az elnök jelentést hallgatott meg a frontnak ezen a szakaszán kialakult hadműveleti helyzetről,

és beszámoltak neki az ukrán védelem logisztikájáról. Zelenszkij elbeszélgetett a katonákkal, és állami kitüntetéseket, valamint ajándékokat adott át nekik.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.