Spanyolország 400 eurós (158 ezer forint) havi támogatást biztosít a rászoruló ukrán menekülteknek - olvasható a befogadásért, társadalombiztosításért és migrációért felelős minisztérium honlapján kedden megjelent közleményben.
A közvetlen támogatásra azok jogosultak, akik rendelkeznek ideiglenes tartózkodási engedéllyel, melyet a spanyol kormány soron kívül biztosít az ukrajnai háború elől menekülőknek, és amellyel hozzáférnek az egészségügyi, valamint szociális ellátáshoz, az oktatáshoz, és lehetőséget kapnak a munkavállalásra - írja az MTI.
A szaktárca közleményében hangsúlyozta: eddig 130 ezer ukrán menekült érkezett Spanyolországba,
többségük rendelkezik saját anyagi forrásokkal, valamint számíthat családi, baráti támogatásra is, ám vannak olyanok, akiknek jelenleg nincs meg a megélhetéshez szükséges pénzügyi háttere.
Ők a támogatást legfeljebb fél évig vehetik igénybe, amely további 100 euróval növekszik gyermekenként - derült ki a közleményből.
A spanyol kormány az intézkedésre 52,8 millió eurót különített el hétfői ülésén,
emellett további 30 millió euróról döntött a tartományok számára, hogy javítsák a ukrán menekültek ellátását, többek között a lakhatás vagy az oktatás területén.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI